Akik nem igazán szerelemből házasodtak/vannak párkapcsolatban, ezt elmondják a páruknak is?

Akkor jön a 2.:

igen, elmondtam neki, több év után, hogy nem érzek lángoló, rózsaszín habos babos, szenvedélyes szerelmet. Így éreztem korrektnek, mivel komolyan terveztünk egymással. Viszont tényleg szeretem és fontos nekem, és kötődök hozzá, értékelem, és nem dobnám el. Akkor azért rosszul esett neki. (egyébként én sosem voltam szerelmes, és nő vagyok)

Nem esett jól neki, de 1-2 év múlva ő maga is azt mondta, hogy nem lángol, hogy ez a fajta kötődés viszont sokkal erősebb és mélyebb, mint a lángoló szerelem, ami úgyis elmúlik évek alatt.

A sors iróniája, hogy azóta átéltem ezt a belezúgást, ezt a hormonos "szerelmet", már tudom milyen-persze csak plátóian. Hát, a párom sokkal jobban passzol hozzám, lángoás ide vagy oda, az elmúlt sok év az sok év, ő benne van meg minden, amire lehet építeni és keresek. A másik, "szerelmem tárgya" sokkal sokka több hibával bír, hiába küldött a padlóra, ahogy érzek/éreztem iránta, egyáltalán nem működne a kapcsolat közöttünk.

Az én tapasztalatom eddig, hogy igen, szép dolog, de a szerelem ÖNMAGÁBAN kevés egy kapcsolathoz. ÉS sokszor sokkal jobban működnek és tovább tartanak a mélyebb, nyugodtabb érzéseken alapuló kapcsolatok. Kiegyensúyozattabbak, nem rombolnak.

Sajnálom, de nekem -sajnos- ez a tapasztalatom. És nem érdekel, hogy a mai norma szerint ez szembemegy az amcsi romi filmes beidegződésekkel.

12

11 vagyok, ég valami eszembe jutott:

én sem tudtam, hogy ez mennyire korrekt, hogy nem érzek iránta lángolást.

Több év után ezért szakítani akartam, legalábbis felvetettem neki..

És ekkor pont ő húzott vissza, hogy és mit várok? Jön majd egy új, azzal majd lesz gyerek is, és pár év múlva ugyanitt leszek vele is. Akkor mi van?

Mivel én sosem lángoltam korábban, nehéz volt erre bármit is mondani..