Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amikor először lett párod hogyan ismerkedtél meg vele?
Pontosan hogyan történt? Hány éves voltál?
Valaki tud nekem tanácsot adni?
Egy koliban laktunk. 20 éves voltam. Még mindig együtt vagyunk.
Persze, írj nyugodtan.
Egy anonim chatoldalon ismerkedtünk meg, 18-19 évesek voltunk. Első beszélgetés után egy hónappal találkoztunk, majd több évig együtt is éltünk.
Azt tudnám mondani, hogy szerintem felesleges eröltetni a dolgot, ha kell, úgyis megtörténik. Persze azért nem árt nyitottnak lenni és ismerkedni (akár csak az interneten), nem csak párkapcsolat céljából.
14 eves voltam és egy baráti társaságban
Bár ez csak tini szerelem volt. Az igazi komolyabb kapcsolatom myvip randin ismertem meg 16 évesen.
Osztályfőnököm fia volt. Ő az anyjára várt, én meg fakultációs órára, ami későn délután volt. Tudtam, hogy ki ő, mert többen haverok voltak az osztályból vele, de én akkoriban eléggé szobanövény voltam, szóval jelentősen kimaradtam a közösségi életből. :D Aztán nemtom, valahogy elkezdtünk akkor beszélgetni, amíg várakoztunk és elkezdtünk együtt lógni a többiekkel, a többi meg már alakult.
17 évesen több helyzet adódott, amiben lehetett "csak úgy" ismerkedni.
Chat.hu.
Én 19 éves voltam , a pasi is. 4 hónapig voltunk együtt, aztán egyik napról a másikra szó nélkül felszívódott. Nem vette fel többé a telefont, nem válaszolt az smsekre, chaten amint beléptem ő kilépett. Sajnos lassan (3 nap) de azért leesett végül, hogy egyszerűen csak gyáva volt szakítani, és lekoptatott.
Hát a legelső az játszótéren. Eleinte nagyon utálatos volt. Pont counterelgetett. Frusztráló volt. Aztán igazából egyik nap lementem, és már úgy jöttem fel, hogy szerelem, együtt vagyunk, pusziszkodtunk.
Azóta is meg akarnám találni. 9-10 éves voltam, ő végig 7, zakítás előtt volt a 8. születésnapja.
Bár a rendesebb első 13 éves koromban. Ő 12 volt. Egy online játékban ismertük meg egymást. Volt valami összeszólalkozása, és mikor mindenki lelépett, elkezdtem én is írni, egyet értve vele, és már aznap este szerelmeskedés ment. Írtuk, hogy szeretjük egymást, együtt vagyunk. Cseréltünk msn-t vagy mit, a skype előtti chatelős progit.
6,5 évig voltunk együtt.
Osztálytársam volt.
18 évesek voltunk (végzős év végén jöttünk össze)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!