Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Volt olyan közületek, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt olyan közületek, vagy ismertek olyat, hogy annyira megtalálta 2 ember egymást, annyira passzoltak, hogy pár hét ismeretség után összeköltöztek?

Figyelt kérdés
40 körüliek vagyunk. Pár hete együtt. Minden perc nagyon harmonikus vele. Mintha 10 éve együtt lennénk, olyan az összhang. Boldogan vigyorgunk egymásra kb non-stop. A párom felvetette, hogy össze is költözhetnénk. Egy férfitól ez a lelkesedés nagyon meglepő nekem. Ő egyedül él 10 éve, voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de nem akarta egyiket sem szorosabbra fűzni, jó volt neki így. Egyébként meg egy nagyon jóképű, vonzó, vagány de szerény, egyszerű pasi. Azt mondja, megtalálta bennem álmai nőjét, amilyenre mindig is vágyott és soha nem akar elengedni. Szeretné, ha majd össze is házasodnánk, de most, addig is az életem része szeretne lenni. Ahogy bánik velem, az is ezt tükrözi, egyszerűen túl szép az egész. Nem voltam még ilyen boldog senkivel, és ő ugyanezt mondja. Élnék is vele szívesen akár mától. De jó lenne tudni, hogy aki meglépett ilyesmit, az megbánta e.
2022. júl. 23. 01:44
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Mi 2 hónap után költöztünk össze, 30-asok voltunk. Lassan 12 éve vagyunk együtt, 7 éve házasok. Nekünk bejött. Nem volt vesztenivalónk, megvolt már a saját egzisztenciánk, ha nem működött volna, csak elköltözik, és kész.
2022. júl. 23. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Olyat is aki 16 évesen ment férjhez és 97 évesen vált, merthogy megvárták amíg a gyerekek meghalnak.
2022. júl. 23. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Mi 2 hónap után költözünk össze. Sajnos elég elfoglaltak voltunk, ezzel akartunk időt spórolni, hogy többet lehessünk együtt.


Azóta is boldogan, együtt. 😊 Szerintem ezt nem is érdemes sokáig húzni, hacsak nem jelent komoly anyagi terhet meg munkahelyváltást. Ha szar együtt élni, később is az lesz.

2022. júl. 23. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
34%
Ha valami ennyire tökéletesnek tűnik az már több mint gyanús
2022. júl. 23. 05:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

40 felett ismerkedtünk meg és 3 hónap után már együtt éltünk

Májusban volt az esküvőnk

2022. júl. 23. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Nem szeretném kipukkasztani a rózsaszín buborékot, de kicsit gyanúsan viselkedik. Aki ennyi ismeretség után már házasságról és ilyenekről beszel, azok általában érzelmi bantalmazok szoktak lenni, akik arra mennek, hogy minél hamarabb magukhoz kössenek, úgyhogy erre nem árt figyelni.

Persze lehet, hogy tényleg csak nagyon passzoltok és ezért lelkes ennyire, de azért figyelj oda.

Az osszekoltozes teljesen okes, mi 4 hónap után költöztünk össze, igaz, mi fiatalabb korosztály vagyunk.

2022. júl. 23. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
2 hete ismertem, amikor azon kaptam magam, hogy már csak heti 1x járok haza váltás ruháért, egyébként már gyakorlatilag együtt éltünk akkorra. Nekünk ez bejött, azóta összeházasodtunk és született két gyerekünk, még mindig boldogok vagyunk. Ha valakivel nagy az összhang, akkor szerintem ez nem annyira meglepő, és jól mondja az egyik válaszoló, nem attól lesz jó vagy rossz együtt élni valakivel, hogy előtte még évekig járogattatok. Inkább derüljön ki előbb, mint később, ha nem passzoltok mégsem.
2022. júl. 23. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!