Egy ennyire magányos emberrel érdemes terveznem szerinted?

Mikor megismertem őt nagy dumája volt, vagány módon odajött hozzám. De közben figyelmes és kedves is.. és valmilyen szinten erzékeny is pedig izmos rosszfiú volt első látasra. De egy pillanatra sem volt tolakodó sose.

2 hónapja vagyunk együtt és megismerve őt, ennyire magányos embert még sose ismertem mint őt. Ő igazából teljesen elvan egyedül. Szerintem egész életében egyetlen igazi érzelmi kötődése amit kialakított az a kislányaval van. Mikor ő is itt van 2hét/2hét akkor egészen más ember lesz. Szinte ragyog olyankor annyira boldog.

De a kislány is olyan mint ő. Kiülnek az erkélyre és szavak nélkül festenek, vagy nézik a virágokat, egymasra bólintanak, mosolyognak, majd a kislány ugrik az ölébe megpuszilja.

A csaladtagjai olyanok mint ő csak nőben. Magabiztos szűkszavű emberek és e miatt a kapcsolata velük sem túl közeli. Közeli barátai nincsenek, de van sok haverja akkikel néha elmegy ide oda. Velem is boldog szerintem, de fura nekem hogy számára a szó nem feltetlen kifejező eszköz. Teljesen jól elvan úgy hogy 2 órán keresztül nem beszél hozzám, csak ad egy puszit, megölel, beleszippant a nyakamba és annyit mond ahh de jó, megkóstoltatja velem az ételt amit főz...és mosolyog ha ízlik nekem.

A magányában totálisan békés nyugodt és semmi sem tudja felidegesíteni.

Én pedig annyi mindent mondanék neki, és tudom hogy meghallgatná, azt mondta szeret engem hallgatni és mindent tudni szeretne rólam az eletemről vagy csak a napomról hogyan telt.

De számára ezek lehet lényegtelen dolgok lennének.

Vagy buta csacsogónak tekintene.

Mit gondolsz?