Intellektuális ember számára milyen érzés intellektus nélküli párral élni ?

Nekem még nem volt részem ilyen kapcsolatban, de két szcenáriót tudok elképzelni:

Egyik esetben az intelligens fél élvezi a szellemi előnyt. Azt, hogy tanítgathatja, többé teheti a másikat. Ehhez persze a kevésbé intelligens fél fogékonysága is kell, hogy nyitott legyen a párja természetére, mondanivalójára. A második esetben nincs "tanítgatás", egy másik, közös tulajdonság köti össze őket (pl. nagyon hasonló a humoruk).

Ha jól érzik magukat együtt, boldogok és tudnak egymásra számítani, közös jövőt építeni, akkor megfelelő párt alkotnak intelligenciától függetlenül. Az viszont szerintem általánosságban elmondható, hogy hasonló a hasonlót vonzza. Pl. egy jogász és egy kétkezi munkás alapból más körökben mozognak, így kevés az esély, hogy találkoznak és még kevesebb, hogy össze is jönnek.

Azért elég kisarkított, és előítéletes dolog azt állítani, hogy aki nem egy sztereotíp, éjjel-nappal tanuló és könyveket bújó értelmiségi, annak ne lenne intellektusa. Tudod, a világ nem fekete-fehér, és az emberek sem csak egyik, vagy másik végletbe tartoznak.

Az, hogy kinek mi a munkája, még nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mennyire értelmes, és tájékozott ember. Tudok én olyan tanárról, aki cipőboltban dolgozik. Miért? Mert azt, amit Sopronban tanárként megkeresett, annál Burgenlandban heti 4 napon, napi 6 órában többet keres. Jóval több szabadideje marad, a pénze is több, és jóval kevésbé megterhelő a munka.

A másik dolog, hogy a tévézés sem egy sátántól való, elbutító tevékenység. Mondjuk azért nagyon nem mindegy, hogy valaki Viasat Nature-t néz, vagy Anikó Show-t, de még ha utóbbit is, az sem határoz meg önmagában semmit.

De talán a legfontosabb: nem munkatársat keresek, hanem barátnőt. Olyat, akivel szeretjük és megbecsüljük egymást, és akivel jól érezzük magunkat egymás mellett.

Én konkrétan voltam ilyen szituációban.

Nekem személyesen volt részem ilyen kapcsolatban. Én diplomás, értelmiségi fogalalkozású voltam, ő meg egy adminisztratív munkatárs ugyanannál a cégnél.

A szex elég intenzív volt a kapcsolat kezdetén kb. 1 évig, utána pedig, ahogyan szokott lenni, bedaráltak a hétköznapok.

Nem az intellektuális társalgás hiánya borította fel a kapcsolatot, hanem a másik félnek a kisebbrendűségi komplexusa, az állandó bizonyítási vágya, hogy ő is van olyan intellektusú, és egy ehhez társuló valamilyen szinten kekeckedő, b*szogatós, verbálisan agresszív viselkedés, amikor valaki a kákán is csomót keres, csakis azért, hogy minél többször rábizonyíthassa a másikra, hogy "na te sem vagy olyan szuperintelligens ám azért, hiában vagy nagyra a diplomáddal"

Kb másfél év után szakítottam vele, és ez nagy tanulság volt számomra, hogy fontosak az intellektuálisan hasonló képességek is és a normális személyiség is.