Van itt olyan pár, aki több év után is "szimbiózisban" él a párjával és munkaidőn kívül soha nem mennek egymás nélkül?

Barátnőmék így voltak évekig mert megvolt győződve hogy ilyen egy normális kapcsolat . Még engem is elhanyagolt, mert emiatt ugye velem se találkozott kettesben csak ha ott volt a párja. Majd kétségbeesetten hívott fel, hogy találkoznunk kell, ahol ki öntötte a lelkét, hogy mennyire bele fásult a kapcsolatba 🙄

Úgyhogy biztos vannak sokan hasonlóan de hosszú távon kiüt.

A "soha" az erős túlzás, mert néha szervezünk külön programokat, csak pasis vagy csak csajos estéket, főleg mióta már mindenkinél (nálunk is) gyerek van, aztán ugye őket nem lehet otthon hagyni egyedül, de azért összességében mi mindenhova együtt megyünk és mindent együtt csinálunk, ha megoldható, akkor most már a gyerekeket is visszük magunkkal. Közös a baráti társaság is, persze van egy-két különálló ismerős, barát, munkahelyekről vagy régi egyetemi csoporttárs, akivel még tartjuk a kapcsolatot, de azért ők nem annyira szerves részei az életünknek, hogy évi néhány alkalmat leszámítva külön elmenjünk velük meginni valamit.

Nálunk ez jól működik. A szexuális életre nem tudom, mennyire hat ki, mi ketten még nem voltunk úgy, hogy másképp éljünk, ilyen szempontból nincs viszonyítási alapom, fogalmam sincs, hogy ha több külön programunk lenne, akkor más lenne-e a hálószobai aktivitásunk. Exeimmel, akik ugye totál más személyiségek és emberek, nyilván másképp működött a szex is, függetlenül attól, hogy ilyen összenövős, folyton egymás popójában lógós pár voltunk-e vagy mindig mindent külön csináltunk, csak heti 2-3 nap összejöttünk pár órára dugni egyet ("kapcsolat"). Most a férjemmel a szex szuper, két gyerek után is, olyan, mint a kapcsolatunk elején, pedig az már lassan 10 éve volt. Ez nem tudom, mennyire számít hosszú távnak, én annak értékelem, nálunk ez így jól működik. De mi mindketten olyan személyiségek is vagyunk, hogy erre van igényünk, nem érezzük jól magunkat egymás nélkül igazán, amikor elmegyünk külön-külön bulizni vagy programra, de még munkaidőben is, akkor is azért relatív rendszerességgel beszélgetünk egymással és tartjuk a kapcsolatot, nem szoktak üresjáratok lenni, amikor több órán keresztül nem beszélünk egyáltalán semmiről. Legrosszabb esetben is pár mémet vagy tiktok videót átküldünk egymásnak messengeren, merthogy gondoltunk a másikra. Exeim közül egyikkel sem tudott ez így jól működni, szóval meggyőződésem, hogy ez személyiség és összeillés kérdése, és nem mint kapcsolati forma létjogosultsága. Számomra egy olyan kapcsolat, ahol folyton külön vagyunk, netalán nyaralni elmegyünk egymás nélkül akár egyedül, akár barátokkal, elképzelhetetlen, míg a baráti körben is van olyan, aki szokott ilyet csinálni és náluk meg ez működik jól, már hasonlóan tizenéve. Szóval szerintem önmagában nem ez a tényező határozza meg egy kapcsolat sikerességét.