Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire nonszensz, hogy az exed azok után hogy akivel melletted összejött és nem sikerült a kapcsolata vele, azt kéri találkozzatok beszélgetni?
Semennyire.
Egyelőre nem ismerheted a szándékait.
Ha vissza akarná könyörögni magát, igen, az eléggé gáz lenne. Bár - főleg fiatalabb korban - azért a személyiség, és a párkapcsolati érettség elég sokat tud rövid idő alatt is változni.
Ha arról van szó, hogy értékel, mint embert, mint barátot, és pusztán jólesne egyet beszélgetni, abban nem látok semmi rosszat.
Nekem is volt olyan exem hogy még nekem öntötte ki a szívét amikor kidobtava csaj aki miatt engem kidobott, vagy meg is csalt.
Elmondta hogy most (szakitas)alatt latta meg azt hogy ő mit tett velem, mekkora fajdalmat okozhatott nekem (anno házassaggal hitegetett és ő is ebbe kerult bele), és bocsanatot kér.
És késobb azt is mondta nekem hogy ő nem lett volna arra képes sem hogy azt vigasztalja, vagy hallgassa meg, akit szeret ÉS aki elhagyta/megcsalta.
Nem jöttünk már össze mert lelkileg ő ugye abszolut le volt már válva rólam es a másikon volt.
Így záródott le a kapcsoltunk azaz később már nem is beszelgettünk.
Es a fura az egeszben hogy mindezek után mindenféle körben rosszhíremet kelti, lejárat, ha rá is írok, nekem beszól, és sok utálóm lett általa.
Le vagyok döbbenve. Eleve ő csalt meg/vert át, én még akkor is mellette álltam stb stb, és ezt kapom?
Szerintem nagyon! 2-essel ellentétben leszarnám a szándékait.
Nem szeretnék olyannal jópofizni, aki megcsalt, barátok meg ezután biztos nem leszünk.
Szimpla szakítás után is szerintem tilos akár beszélő viszonyban maradni, főleg, ha még maradtak érzelmek!
Gyakori. Nekem az exem elkezdett mellettem egy párhuzamos kapcsolatot titokban arra az esetre, ha mégse költöznék az ő városába. A másik fél tudta, hogy vagyok, de neki azt mondta az ex, hogy engem dobni fog, csak még vár pár hónapot.
Csak közben kiderült, hogy költöznék, ezért le akarta építeni a másik srácot, de az sértettségből kitálalt nekem.
Erre a végén még én voltam a szemét, hogy kidobom és nem bocsátok meg neki, holott végül engem választott...
Inkább természetesnek, sőt általánosnak hangzik, mintsem nonszensznek.
Velem is megtörtént már. Segítettem neki, de a fiú túl gyökér volt így is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!