Ismerkedés? Randi? Szerelem? Mit tegyek ebben a helyzetben? Van egy volt munkatársnőm, aki/akit/akivel... Bővebben lent!

Sziasztok!

Kissé hosszadalmas, és sokak számára talán unalmas témát hoztam el, de arra kérek mindenkit hogy olvassa el és értelmezze, majd csak utána alkosson véleményt avagy tapasztalatot itt a komment szekcióban.

(Olvasgattam pár hasonló témában, szóval láttam hogy vannak az enyémhez hasonló sztorik.)

(Bevezetésként írnék magamról pár sort és utána rá is térek a lényegre.)

Egy 24 éves srác vagyok, akinek eddig nem igazán volt dolga a nőkkel. Nem volt még kapcsolatom, saját és egyéb hibáim végett. Anno középiskolásként mindig csak néztem a szomszédos iskolákban (Egerről beszélünk) a csinos, szép lányokat, de mindig puha p*cs voltam, és nem kezdeményeztem soha beszélgetést, nem kerestem a társaságot. Ez a saját baráti körre is igaz, mivel nem igazán voltak barátaim sosem. Mindig is kicsit visszahúzódó típus voltam, és olyan elvagyok egyedül típus. Már egy pár éve azért aggaszt engem is a dolog és maga a gondolat, hogy nem jó ez így. Vagyis egyedül. Másnak lehet hogy természetesen dolog az ismerkedés, randizás, és hogy hetente vagy akár naponta másokkal bújnak ágyba, de nekem ez sosem volt a kenyerem. Tudom tudom, fel kellene ébredni, mert eddig csak a filmeket néztem és azokban éltem. (Jó ideje nem nézek már filmet, és magamhoz tértem jó ideje, csak most érzem úgy igazán, hogy változtatni kellene, és hogy szeretnék is, akarnék és tudnék is. Maga a kéztetés már megvan.) Nekem azok a lányok tetszettek és jöttek be mindig, akikben megvolt a vonzódás, és az egyhullám hossz. Vagy akár hasonló gondolkodással volt, mint én, sok volt bennünk a közös. Nem feltétlenül a sokak számára "nőies" lányokra gondolok itt, hanem a kicsit félénkebb, molettebb lányokra is. Akikkel megvolt részemről a vonzódás. Szerintem ez sokat számít, ha meglátjuk valakinek azt a bizonyos pozitív, boldog kisugárzását a másik fél felé. Na sokáig ilyet nem is találtam, és igazából azóta sem. Nem igazán ismerkedem, de azért össze futok néha új lányokkal, nőkkel akár a munkahelyen is.

Rá jöttem már, hogy én nekem kell változtatni, és ezt most érzem igazán. Kissé félénkebb típus voltam, és bár alapvetően igénylem a társasági létet, azért ritkán adódik rá lehetőség, hogy társaságba menjek. Főleg abszolút idegenekhez. Akiket már megszoktam, kollégák, régi ismerősök, azokkal nem igazán van probléma, simán el tudok beszélgetni. Nekem az ismerkedéssel és a kezdeményezéssel voltak problémáim. Az önbizalomhiány, a befelé zárkózottság és a csalódás érzése, "élménye" főleg. Régebben meg sem tudtam szólalni semmiről sem, a humorom sem igazán volt a helyén, de ez mára legalább már változott. Picit megjött az önbizalmam, már csak olyan szempontból is, hogy anno azért (most is néha) dícsértek, hogy helyes, aranyos és jóképű srác vagyok. Nemtől és kortól függetlenül. (Nyilván a kollégáktól is kaptam az ívet, hogy egy ilyen fasza gyereknek hogyhogy nincsen senkije. Illetve korombeli hölgyek is kérdezték már tőlem, hogy Neked nincs barátnőd? Hogyhogy? És még sorolhatnám.)

Szóval most vagyok 24, és amit illetve akiről írok, az már picit több mint 3,5 évvel ezelőtti sztori kezdete. 2018-ban vendéglátásban dolgoztam, és azelőtt mentem vissza oda másodjára nem sokkal, mielőtt az a bizonyos lány odajött volna dolgozni az étterembe. Én futárként dolgoztam. Akkor voltam 20 éves. Nem igazán volt motivációm semmivel sem kapcsolatban. Sok mindent akartam, de nem tettem érte. Ez valamilyen szinten most is így van, de mára már igyekszem magamat fejleszteni. A lány az akkori párjával jött oda dolgozni, de Őt nagyon hamar el is paterolták onnan, nem részletezném hogy miért. Rengeteget veszekedtek, és természetesen mindig ott voltam mellette. Elég hamar jóban lettünk, és gyakorlatilag egész nap elvoltunk, beszélgettünk. Ha éppen bent voltam akkor is, messengeren is és munkán kívül is. Mikor szétment a párjával, akkor rengeteget beszélgettünk. Szó szerint éjjel-nappal. Minden támogatást igyekeztem neki megadni, főleg lelkileg. Ő 2 évvel idősebb nálam, tehát akkor volt 22, most lesz márciusban 26, bár ez nem mérvadó.

A sztori lényege. Már mikor a barátjával együtt volt is felkeltette az érdeklődésemet, mert rendkívül gyönyörű, csinos, pozitív kisugárzással teli nőről beszélünk, sajnos "sötét háttérrel és múlttal". Ami amúgy alapesetben nem is látszódott rajta, csak mikor elmesélte nekem, akkor tudtam meg. Mielőtt jönnének a kommentek, eszem ágában sem volt tönkre tenni a párkapcsolatát, nem miattam mentek szét akkor. Különösebben akkor nem igazán beszélgettünk még, hiszen a barátjával volt. Csak utána kezdtünk jobban bele a dologba.

Nagyon hamar úgy éreztem hogy érdeklődik irántam, miután én is érdeklődtem Ő iránta. Rengeteget segítettem neki munkában, és azon kívül is. De természetesen Ő is rengetegszer segített amiben tudott. Egy időben folyamatosak voltak a kedves gesztusok, és voltak egyértelmű jelek is. Az Ő részéről, és az én részemről is. (Igen, ez akkor volt, amikor még puha p*cs voltam.) Viszont a sok munka miatt állandóan fáradt voltam, és el voltam foglalva a saját sanyarú sorsommal, és ez miatt (is) elég sokszor későn reagáltam ezekre. Szinte én vittem haza mindig, 98%-ban általában. Volt rengeteg vicces és kínos pillanat, de hál istennek a legtöbbjét azt elviseltem én is, meg Ő is. Például volt egy nagyon-nagyon béna randi szerűség, ami hát elég gyenge volt. Nem is randi volt az, inkább hagyjuk. A lényeg hogy együtt dolgoztunk egy évet, és utána én eljöttem onnan. Akkor még beszéltünk körülbelül 1-2 hónapot, és annyi volt. Mikor utoljára láttam személyesen és beszéltünk, akkor az közvetlen azután volt, hogy én eljöttem arról a "munkahelyről". 1 hónap után ahogy otthon voltam, már egész jól kipihentem magam, és tudtam volna beszélni az érzéseimről és az ottani munkahelyi problémákról amik voltak, illetve hogy miért jöttem el. Miatta, de a miértjét nem tudtam már elmondani. Sajnos, nem jött össze, mert addigra megint összejött a régi párjával. Már most nincsenek együtt, de lehúztak még együtt egy kis időt. Az én hibám, mert hogyha anno léptem volna mikor lehetett volna és egyértelmű is volt a szituáció, akkor már több mint 3,5 éve más lenne a felállás. Biztos vagyok benne, hogy együtt lennénk és boldogok is lennénk együtt. Megszállottan, őrülten szerelmes voltam belé, és jelenleg is az vagyok. A régi időszak és a mostani között eltelt időszak alatt is MINDEN NAP csak ŐRÁ gondoltam.

Utána eltelt 2,5 év majd tavaly év végén bejelölt újra ismerősnek facebookon. Nagyon előjöttek bennem a régi emlékek akkor, és féltem is tőle. A bizonytalanságtól, a csalódástól, a kihasználásról és mindentől. Vagyis igazából ezek és ehhez hasonló érzések kavarodtak bennem. Én már túl léptem ezen, vagyis feldolgoztam, és inkább érzelemmentesen hat a múlt számomra, hogyha rá gondolok, de Ő miatta nagyon felszínre jöttek az emlékek. Igazából a régi munkahely az oka, azért jöttek belém elsősorba a régi emlékek, tehát nem ő általa volt nekem rossz érzés. Nem Ő a hibás, hanem én. A jók és a rosszak is. Nem is igazoltam vissza, csak egy kis idő múlva. Majd amikor egyszer megláttam a Facebook adatlapján a hírt, hogy az édesapja, apukája meghalt, aki szó szerint a MINDENE volt, hát nagyon elszomorodtam. Ez miatt hibásnak is érzem magam, hogy akkor nem voltam ott közvetlenül mellette, amikor a legjobban számított rám. Pedig nagyon emlékszem azokra a szavakra, amiket mondtam neki, többször is. "Nem vagy egyedül!", "Mindig itt leszek Neked, melletted vagyok és állok, támogatlak téged és segítek mindenben!". Nem tudom mit érzett így ezek után. Eszem ágában sem volt rosszat tenni neki, ellene. Előbb bántanám magamat, mint Őt! Viszont én nem sok mindent tudtam róla ez idő alatt, sőt szó szerint semmit. Hogy hol dolgozik, kivel van, mit csinál stb. Majd közvetlenül szó szerint év végén rá írtam, hogy részvétem az apukája miatt, majd 01.01-én kívántam neki boldog új évet! Úgy láttam rajta, hogy nem igazán érdeklődött már irántam. Pár szót váltottunk, gondolom úgy volt vele, hogy ír azért pár szót, hogy ne tűnjön bunkónak. Túl van egy hosszú de rossz párkapcsolaton, ráadásul az apukája is elhunyt, így abszolút megértem. Gyakorlatilag egymást követte ez az esemény sorozat, szóval érthető, hogy még 1 év sem telt el konkrétan, de lelkileg teljesen kivan. És még lehetne sorolni a palettát, de mivel alapvetően olyan ember vagyok aki nem osztja meg mások titkait, problémáit másokkal, ezért többet nem írnék, már ez is sok szerintem, de háthogyha ad nektek egy kis rálátást az én helyzetemre.

Körülbelül olyan másfél hete kezdtünk el beszélgetni. Rám írt, küldött egy zene számot, és igazából napi rendszerességgel beszéltünk is azóta, úgy mint régen. Viszont amit az előbb írtam, hogy:

" Majd közvetlenül szó szerint év végén rá írtam, hogy részvétem az apukája miatt. Úgy láttam rajta, hogy nem igazán érdeklődött már irántam. Pár szót váltottunk, gondolom úgy volt vele, hogy ír azért pár szót, hogy ne tűnjön bunkónak. "

... kicsit féltem tőle a múltkor mikor rám írt, illetve bevallom félek tőle most is. Miért pont most? Legnagyobb örömömre nem változott sokat az ő elmondása szerint, aminek nagyon örültem, mert legalább tudtam hogy ugyanazzal a lánnyal beszéltem, akit megismertem. Ez látszódott is néhány dolgon. Maga alatt van, ezt mondta a múltkor is, amit el is hiszek és meg is értem. Viszont olyan mintha zárkózottabb lenne, mint régen. Ír most is, de nem úgy és nem annyit, mint régebben. Nincsen kapcsolata most tudtommal, tehát szingli. Mivel gyönyörű nőről beszélünk, aki szeretetre és boldogságra méltó és egyben csodálatos is, így azon gondolkoztam, hogy a közel jövőben elhívnám egy randira. Viszont a mostani beszélgetéseinkből nem igazán derül ki sok minden. Nincsen benne semmi egyértelmű, ami érdekes lehet, vagy hogy esetleg érdeklődne konkrétan irántam (pedig én folyton ezt teszem), vagy bármi egyéb. Nálam ezerszer jobb pasikat találhatna, rengetegen követik facebookon és lájkolják a bejegyzéseit, nem véletlenül. (Amit fentebb is írtam.) A sok rossz ellenére tele van élettel és pozitív kisugárzással, csak úgy mint annak idején. Én már jobban megkomolyodtam, és igazából a sok csalódás az oka annak, hogy régebben nem ismerkedtem, beszélgettem különösebben senkivel. Ezen mint írtam is, változtattam már azóta. Már jobban van önbecsülésem, önbizalmam és motivációm is, mint régen. Másik kategóriás jogsit csinálok, utána a fogaimat szeretném megcsináltatni, tehát foglalkozom magammal és jobban oda is figyelek az egészségemre is, mint anno. A dohányzásról leszoktam kb 4 hónap erejéig, most megint szívom, de legalább nem annyit mint régen, és csak gyenge cigit.

Viszont ami a tényleges kérdésem és problémám lenne. Mit tegyek? Mit csináljak? Annak idején úgy tekintettem rá, mint egy barátra, társra, és majdnem mint egy barátnőre. Nem is olyan sok választott volna el bennünket egyébként, ha teszem amit kellett volna. (Csak ugye elszúrtam, a saját hibámból, mert nem figyeltem eléggé oda a részletekre és a dolgokra időben.)

Bevallom, félek a csalódástól. Nem tudtam magamat túl tenni Ő rajta, a mostani és a régi dolgok közötti időben, ami majdnem 2,5 év volt, csak feldolgozni tudtam valamilyen szinten a hiányát, azt hogy nincsen számomra. Nekem Ő jelentette a lelki békét, és a megnyugvást. Szeretetet éreztem, mert kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok egyedül. Valakit érdeklek, és törődik velem. Számomra ez nagyon furcsa érzés volt, és azóta is vágyom rá. Továbbra is szerelmes vagyok, aggódom érte úgy mint régen, viszont félek hogy megint mély depresszióba süllyednék, ha felültetne, félre érteném esetleg a dolgokat ha úgy alakulna a dolog, vagy minden szó nélkül eltűnne.

Már most mint írtam, elhatároztam hogy változok, változtatok a dolgokon magam körül, és elkezdek foglalkozni magammal, és élni az életet. De úgy érzem, hogy nekem Ő az aki kell, akivel nyugodtan, boldogan tudnék élni. A hasonló gondolkodás és szemlélet mód ellenére azért akadnak jócskán különbségek, ellentétek is közöttünk, de biztosan megbírkóznék velük, márcsak miatta is.

Most két napja nem beszéltünk már. Elmentem dolgozni, írta hogy kitartás a melóba, majd annyiba is maradt. Nekem rossz volt a telefonom, ezért nem is tudtam írni. Viszont csalódottan láttam tegnap este, hogy eltelt 2 nap, és egyáltalán nem írt nekem semmit, nem keresett. Ma délelőtt vagy délután már rá írok mindenképp, mert hiányzik, érdekel hogy mi van vele. Ezért IS nem tudom, hogy mi tévő legyek. Merjek, ne merjek?

Szerintetek mit csináljak? Nem olyan nő, akivel nem lehetne beszélgetni a dolgokról egyébként, de mivel utaljak neki konkrétan, ami finom célzásnak tűnik? Vagy tapogatózzak még kicsit? Esetleg adjam fel, és maradjon a friend zone? Ha viszont többre lenne lehetőségem, akkor élnék vele. Nem szúrnám el úgy, mint régen. Randira most nem tudom hívni egyébként, talán a közeljövőben lenne rá lehetőségem. Ő is rengeteget dolgozik most (ugyan olyan munkakörben, mint amilyenben annak idején én, vagyis közösen dolgoztunk, tehát vendéglátós Ő is), és én is. Ráadásul én most karanténban is vagyok a jövő hét közepéig, de mindegy. Szeretnék biztosra menni, és nem úgy szeretnék vele találkozni, hogy félre értelmezem a dolgokat. Mindenképp akarok talizni, csak én nem szeretném, hogy csalódjak mert az érzéseim irányítanak és befolyásolnak. Mert ha nem lehet köztünk semmi, elfogadom, csak nem szeretnék olyan szituációt ami kellemetlen lenne mindkettőnknek. (Főleg nekem. Ő nőként ezt jobban viselné, biztos vagyok benne.) Nem szeretném, ha megint eltűnne az életemből. Azt szeretném hogy része legyen az életemnek.

Bocsánat a nagyon hosszú szövegért. Biztosan vannak benne szövegértési hibák és folyamatos ismétlések, esetleg néhol össze visszaságok, de nézzétek hogy mikor írtam. :'D (Azt meg hagyjuk, hogy mennyi időn keresztül. Még bőven tudtam volna írni, talán összeszedettebben is, de már rettenetesen fáradt vagyok.)

Hasznos véleményeket, tapasztalatokat és tanácsokat várok. Akár hasonlóan hosszú novellákat is, szívesen fogadok és el is olvasok bármit, bárkitől.

Nem egyedi eset az enyém, ezért jöhetnek a tapasztalatok, aki esetleg konkrétan volt ilyenben, esetleg közvetlenül meg is élt ilyet kolléga, ismerős, barát stb. mellett. Mi lett a végkimenetel? Min kellett volna változtatni, stb. Kíváncsi vagyok. Viszont azt hozzá tenném, hogy én elég egyedi eset vagyok, és Ő is az. És ezt nem csak én látom így, mert imádom és odáig vagyok érte, hanem szimplán van szemem és ember ismeretem is. Talán ezt is megláttuk annak idején egymásban, ezért is voltunk el olyan jól annak idején, legalábbis részben. Írjatok nyugodtan, de tényleg megkérek mindenkit, hogy csak kulturáltan és a témához kapcsolódóan.

(Ha nem feltétlenül biztos hogy jó a téma besorolás, akkor bocsi, majd javítva lesz.)

Köszi mindenkinek!