Volt már olyan, hogy nem tudtál elfelejteni egy plátói szerelmet, bármit tettél? Még úgy se, hogy párkapcsolatban éltél már? Mit tettél? Légyszi, írd le a nemed, korod is.

Igen, mert ő volt az első.

23f

Ugyan nem plátói volt, 2 hónapig kavartunk. Fülig belezúgtam, első látásra, és éreztem, hogy ő is szerelmes, de nem tartott elég érettnek egy komolyabb kapcsolathoz. Bármennyire is fájt, hogy eldobott magától, igaza volt. Ismerősök maradtunk, így azt is láttam, hogy pár hónapra rá összejött egy lánnyal, aki jelenleg is a felesége, 2 gyerekük is van. Évekig fájt utána a szívem, aztán egyszercsak rájöttem, hogy amikor épp rossz kapcsolatban éltem mással, olyankor jutott csak eszembe, idealizáltam őt. Holott, nem is illettünk volna össze, néha azért eleg bunkó volt, de elnéztem neki. Szépen megbeszéltem magammal, hogy csak előre tekintek. Szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt az a nyomasztó érzés vele kapcsolatban.

30/N

Én nem is "belé" vagyok szerelmes, hanem a képbe amit én felépítettem magamban róla. Igazából tök más, mégis hozzákötöm, tök mindegy mit csinált, vagy, hogy tudom, hogy másmilyen egyszerűen nem felejtem el, mert keresem ezt a "képet" másokban.

Gyökérség :D 28 N

Volt olyan plátói szerelmem 14 évesen, akit tovább sirattam, mint bármelyik rendes kapcsolatom. :D

Emlékszem, akkor mentem gimibe és egyik neten site-on nyáron megjelent két fiatal 17/18 éves srác, ahol én is sokat fenn voltam. Beszélgetni kb 1-2 üzenet erejéig jutottunk el, de sosem fogom elfelejteni a bemutatkozásukat és hogy milyen k#rva egyedi, stílus tekintetében kiforrott srácok voltak. Ma is van, hogy visszaolvasom, amit a fórumra írtak. Már kb. 1 milliószor megtettem 7 év alatt.

Amiatt sem fogom ezt elfelejteni, mivel azok alapján alakult ki a mai zenei ízlésem egy része, amiket ők megosztottak ott. Bob Dylant, a Pink Floydot, Beatlest nekik köszönhetem. Tavaly augusztusban még dobtam egy üzit az egyiknek, de mivel már vagy 4 éve nem volt aktív és már felnőtt ember lehet azóta - sőt én is az vagyok -, nem kaptam reakciót. Leginkább mostani ismerkedéseimnél gondolok vissza rájuk, hogy milyen érdekes, kedves, intelligens fiúk voltak és hogy milyen ritka ilyet találni.

Szóval Roland és/vagy Dominik, ha véletlenül látjátok ezt a posztot, nagyon érdekelne, hogy hogy alakult az életetek. :D

10 évig volt plátói szerelemben részem. Nem volt kellemes. Házas volt gyerekkel, így elkezdtem más pasikkal ismerkedni, de nem ment a felejtés. Aztán megismertem a jelenlegi párom, 3 éve kapcsolatban vagyok, imádom a párom. De sajnos 10 év után is néha eszembe jut az a bizonyos plátói szerelem.

Nő, 25

Persze.

De attól még az élet ment és megy tovább.

Hu, értelmetlen éveket szenvedtem miatta. :D Ráadásul kb mint 5-ös.. Idealizáltam csak, ebbe szerettem bele. Idővel folyamatosan derültek ki róla olyan tulajdonságok, ahogy viselkedett, ami irritált. Ésszel tudtam, de akkor még nem tudtam túllenni rajta, mert amikor találkoztunk, mindig remegtem, megdobbant a szívem, zavarban voltam stb.

Aztán végül kizártam, kerültem őt, mivel kapcsolatban voltam.. Ahogy telt az idő, sikerült eltemetnem magamban.

A poén az, hogy hosszú idő után nemrég újra találkoztunk, egy kis furcsa érzés már előtte is bennem volt, de minden negatív dolgára előre emlékeztettem magam, és felvértezve mentem el, hogy véletlenül sem fog ezúttal "megtörni". :D Egyébként sikerült is, mert rohadt mód idegesítő volt.. Már nem úgy néztem rá, nem dobbant meg a szívem, nem érdekelt olyan szempontból.. Aztán valahogy volt egy pillanat.. És tudtam, hogy ő is hasonlóképp volt.. Mármint tetszettem neki, feltört egy pillanatban valami.

De a legjobb, hogy már valóban megértettem, hogy ez nem igazi szerelem, csak vonzalom, ami ezek szerint még ott lapulhat, ha nem figyelek. Azért nem szerelem, mert idegennek érezném, ha vele lennék, nem akarok vele összejönni. Innen tudom, hogy már túl vagyok rajta, mert nem érdekel komolyabban. (De az a kép.. amit láttam benne, hát az elég király volt pedig igen... :D)