Senki nem fog meg azóta, nem tudok szerelmes lenni?

Ez félig off topic, de a felsoroltak közül a magány, "pánik" és kétségbeesés nagyon ismerős. Eddig mindenkinek csak B terv voltam, kicsit kétsébeejtő, hogy nagy erőfeszítések (sokat dolgozok magamon) ellenére sem vagyok elég jó másoknak.

21 évesen viszont hülyeség attól tartani, hogy nem tudsz már szeretni.

Én 24 voltam, már elvált, volt egy gyermekem is. És előtte sok kapcsolatom, akiket nagy szerelmemnek tartottam és mégis azt a legutóbbit, aki épp hogy 18 lett, mikor én 24 . Vele volt minden a legjobb az összes közül. Engem sem fogott meg senki annyira. Bár voltak utána kapcsolataim, de nem igazán éreztem semmit, valahogy idegenek maradtak. 20 éve már, hogy nem találkoztunk, de még mindig őt keresem mindenkiben.

Bár mi talán sosem szakítottunk volna, de nem nagyon volt más választás a nagy távolság miatt.

Én is ennyi idős vagyok pont, mint Te, kérdező.

Nekem 2x volt hasonló érzésem. Az elsőnél 2-3 évig nem tudtam túltenni magam a szakításon, a másodiknál pedig már magam is meglepődtem, hogy milyen hamar elfelejtettem, pedig érzelmileg elég intenzív volt a kapcsolat - a pozitív értelemben.

Annyi különbséggel, hogy nekem is mindenki szürke és unalmas, nem hiszem, hogy ez a kettő is visszagondolva az a nagy szerelem lett volna, mint amit annyian emlegetnek/annyian rinyálnak miatta.

Esetleg magadat próbáld rendbe rakni ahelyett, hogy kapcsolatról kapcsolatra ugrálsz, lehet az önbizalomhiány vagy depresszió is az oka ennek. Aztán majd csak jön egyszer valaki… Bár még én sem tudom, nekem lesz-e valaha ilyen.😅