Van más olyan pasi is, aki évek óta odavan egy lányért, akinek nem kell?

Én nem vagyok borderline. De volt lány, akiért rajongtam, pedig tudtam nem én vagyok az esete.

Hagytam, hogy lelki szemetesládának használjon töröltem a könnyeit, amikor más alázta. Legalább addig is vele voltam pár órát, mosolyt csaltam rá, flörtöltünk egymással, de tudtam ő nem gondolja komolyan, velem ellentétben.

1évig biztos, hogy tartott, munkatársak is voltunk pechemre.

Drasztikusan megváltozott, már nem is dolgozok ott.

Később elmondtam neki mi volt bennem régen.

Nagy lecke volt számomra.

Nekem sincs ismert betegségem. De persze van akiért oda vagyok, munkatárs nekem is, pár hónapja ki offolt.

Nem csinálok belőle nagy ügyet, amikor bemegyek hozzájuk, örülök, hogy láthatom, sőt minden alkalmon kapok, hogy odamehessek és lássam, mindig tőle kérdezek. :D Amúgy bírom őt nagyon, mondhatni oda is vagyok érte. A vak is látja, nyilván ott is mindenki, de tiszteletben tartom, hogy ő nem akar tőlem semmit és annyira nem dramatizálom túl, vagy vagyok tolakodó. 34f

Én sem vagyok borderline, de évek óta odavagyok egy pasiért. Nem hiszem, hogy el fog múlni valaha. De mivel nem zaklatom, nem csinálok hülyeségeket, rajtam kívül ez nem zavarhat senkit.

N

Igen vagyok. Nem vagyok borderline a csaj viszont lehetséges. Viszont az hogy ő nárcisztikus az sajnos biztos.

Azért időnként összejövünk, ismerkedés, szex, de évente egyszer teherbe ejti egy másik pali (mindig más), az aktuális nagy ő, vagy épp a főnöke, akkor általában eléggé összevesztünk.

Elég nagy gonoszságokat csinál, ócsárol néha, és mindig minden egyes ilyen eset után azt mondja hogy ő megváltozott. Aztán persze ugyanaz történik.

Tőlem a legkisebb bántást is gyilkos hátbaszúrásként éli meg, tehát például ha elvonulok egy beszélgetéstől amikor elkezd alázni.

Itt vagyok.

A mindenem a lány, én meg neki semmi vagyok.

Azt hittem, legalább barátként szeret, de kiderülni látszik, hogy úgy sem. Majd' belepusztulok.

11 év

Még általános suliból ismerem. Másik osztályba járt de barátok lettünk. Nagyon hamar megszerettem. Rengeteg kín és fájdalom. Ha kicsit gyengébb neveléssel jövök otthonról már tuti abba hagytam volna az élést.

Az évek alatt változott milyen gyakorisággal beszéltünk. Később osztálytársak lettünk, össze jött közeli barátaimmal egymás után. Persze én sokáig nem álltam oda hogyan is érzek. Nem róttam fel neki, hiszen ő is csak próbálja élni az életét, de attól még elég nehéz időszak volt. Egy ponton észre vettem hogy ebből a fura baráti viszonyból ki is lehet hátrálni. De valahogy mindig úgy esett hogy találkoztunk. Barátom(ugye a barátnője volt a szeretett nő) átjött, jött vele ő is, hugommal össze haverkodtak, járt át filmezni. Aztán nagy várva vége lett a gimnáziumnak.

Ennyi, vége. Szabad vagyok gondoltam. Itt el is engedtem a barátom keresését is, úgy 1 évig nem is találkoztunk.

Már kezdtem jól lenni, azt hittem túl vagyok rajta. Aztán valamiért beszéltünk, nem emlékszem pontosan, de csak pár rövid mondatból az interneten újra ott voltam lelkileg a nyomorban.

A barátommal 3 és fél évet voltak együtt, nem tudtam hogy vannak gondjaik, nem beszéltem velük ilyen mélyen. De a kapcsolatuk vége felé volt már amikor is, egy orbitális bebaszást(amnéziásra ivás, haza teleportálás) követően(asszem akkor pont boldog voltam valamiért), vasárnap délben, még be vagyok bábozódva az előző estéből, jön be hugom a telefonnal hogy valaki keres.

Jó hát leszarom, de fontos, na jó adjad. Szia, nem tudsz beugrani 1 egyszerűszerepre, egyszavas szerep, bivalybasznádi falu után 2vel,furgonnal megyünk le, 1 órán belül indulnánk. Jó.

Teljesen elvarázsolt, hoszzú volt az út oda meg vissza is, sokat beszélgettünk, úton oda dőlt hozzám, kiváló zenéket hallgattunk 1 fülesről, nagyon hangulatos volt. A sofőr meg a másik színész hagytak minket békén. Olyan volt mint valami rózsaszín ködös álom, egyáltalán nem illett bele az eddigiekbe. Utána akartam vele találkozni de megint összejött a palijával és akkor nem értettem hogy mi van.

Később pár héttel szakítottak. Akkor fogtam magam és elmentem hozzá, most vagy soha, megvallom érzéseimet. Nem érdekelt már az sem ha szeret csak had szabaduljak ennek a tudatnak a terhétől. Beszéltem vele, ott töltöttem a délutánt, mondta hogy így hirtelen neki ez kicsit sok, mondtam hogy értem persze, de ha így őszintén vagyunk akkor már csak érdekelne hogy mit gondol rólam. Akkor beszélt kicsit össze vissza meg hogy régen tetszettem neki, meg hogy időt kér. Utána 3 hétig nem beszéltünk(hosszú, nyomasztó 3 hét).

Aztán le írja hogy neki nagyon kedves vagyok barátként de hogy ő nem érez romantikus vonzalmat felém, sajnálja de ez van.

Ekkortájt pár volt osztálytársaim elkezdett összejárni, hívtak sokszor, elmegyek. A szeretett nő is jött. Lett új barátja, együtt jártunk össze inni. Kellemetlen volt de kicsit mintha javulna a dolog. Ez a barátja normálisnak tűnik stb.. De igazából megintcsak szivattam magam, bármikor fel állhattam volna az asztaltól.

Aztán egyik este pont a volt sulink szalagavatója volt. Ott találkozok egy régi haverommal még edzésről ismertem most végzős. Régen beszéltem vele de egy időben nagyon jóban voltunk. Aggódva, szabadkozva félre hív és meséli hogy mennyire sajnálja hogy én így érzek a lány felé, mert pont együtt voltak(aktus) amikor olvasta az üzenetemet és nagyon elszomorodott hogy pont velem kerül ilyen képtelen helyzetbe. Hát azt nem tudtam hirtelen hova tenni, de nem lettem dühös. Így nem értettem hogy ki vagyok vagy mit csinálok, meg így semmit nem értettem, hogy mi a bánat van, vagy miért.

Azt sem értettem hogy miért próbál kedves lenni velem a lány, mindig amikor találkoztunk bókolt hogy milyen jól nézek ki, jó a hajam stb

Annyi mindenféle érzelmet éreztem hogy sose tudtam hova tenni(azok után hogy már tudta hogy érzek felé, szerintem valahol tudta mindig, de akkor már beszéltem érzelmeimről) .

Aztán egyszer amikor már tényleg nagyon szarul éreztem magam, meg fogtam minden cuccot amit ajándékba kaptam tőle, kivittem az erdőbe és elégettem, ezzel mintegy szellemileg lezárva ezt a vonalat. Abban szalagavatós képek voltak, meg ilyen kedves dolgok, ezt sem értettem hogy van barátja és külön megkér hogy én legyek a párja.

Szóval nagyon kettős érzés volt bennem végig hogy ő ezzel dolgozott meg szeretettel csinálta meg minden én meg elégetem a p1csába az egészet, de úgy éreztem hogy most már muszáj egy szimbolikus lezárást adni a dolognak mert sehova nem tudom vinni és ha hagyom ezt a helyzetet abba bele rokkanok.

Úgy hogy elégettem az égetni valót és elhatárolódtam a kis csoporttól.

Tényleg segített szimbolikusan lezárni a dolgot, sokáig nem találkoztam vele utána, viszont amikor legközelebb találkoztunk észrevettem hogy már nincs rám akkora hatással. Más felé kezdtem el terelni a figyelmem. Az egész alatt tudatosan egyszer sem tettem neki szemrehányást mert tényleg semmit nem tehet valaki arról hogy a másik hogy érez. Igyekeztem megtartani ezeket a dolgokat magamnak, anyám és húgom nagyon kedvesen meghallgattak párszor, ez is sokat segített túl jutni rajta.

Főleg most látom hogy korábban ez mennyire ránehezedett az egész lémyemre, gondolkodásomra. Például a hangulatom az korábban a szarról indult, rengeteg dolog kellett hogy boldog hangulatba kerüljek. Sok sok nehéz év volt, senkinek nem kívánom. Neki sem.

Viszont nagyon sok gyakorlati tapasztalat arról hogy mi a különbség az önzetlen szeretet és a ragaszkodás/szerelem között.

Előzőhöz még,

Engedd el minnél hamarabb. Ha tovább húzod csak rosszabb, gyökerestül szabadulj meg mindentől ami reményt táplál benned iránta. Sok elvesztegetett idő, szükségtelen nyomorban, tényleg senkinek nem jó, a másik félnek se aki csak létezik és azt látja hogy egy barátja épül le mellette ő meg így semmit nem tud tenni.