Miért találkozunk olyan emberrel akivel tökéletesen összeillenénk de közben mégsem lehet semmi?

Attól "ezo" hogy:

a kérdező egy fiktív dolgot probàl megfogni , és ráadásul minimàlis hàttèrinformàciót közöl , egy anonim fórumon , úgy hogy sem őt sem a másik felet nem ismerjük.

Ennyi erővel betelefonàlhatnàl egy tenyèrjós forró drótba.

Ha két ember együtt akar lenni, együtt is lesznek.

Gondolom, az egyik foglalt és annyira neki nem jön be a másik, hogy eldobja a jelenlegit. Ez csak annak az oldala, aki jobban oda van a másikért.

Ilyen nincs.

Ha nem vagytok kapcsolatban, akkor lehet köztetek bármi, csak akarni kell. Mindkettőtöknek.

Ha párkapcsolatban vagytok, és valóban ennyire másik feleteknek érzitek a másikat, akkor vagy váltotok, és együtt folytatjátok. Vagy titokban élitek meg a kapcsolatotokat. Ha fizikailag, testileg nem is, de lelki, érzelmi síkon igen. Ha mindketten igazán akarjátok.

Tehát olyan nincs, hogy akarjuk de nem lehet.

Tudom, szemét gondolkodás, de ha más nem, legalább titokban, lelki síkon meg lehet élni ha másra valóban nincs lehetőség.

Aki nem teszi, az nem is akarja igazán.

Mert aki igazán akarja, az belebetegszik, annak már szinte fizikai fájdalomként fog jelentkezni, hogy nem teszi.

Tehát nem fogja kibírni, hogy ne tegye.

Ha meg nem fáj, akkor meg nem is kell vele foglalkozni, akkor nem is olyan komoly az mint hisszük. Akkor elég csak várni és majd elmúlik.