Akit szeretsz azért mindent megtennél?

A munkám biztos nem és 20 kmnél messzebb nem költöznék.

Barátok meg 10en éve mellettem vannak.

Olyannal is ismerkedtem mindig, aki közel lakik.

Mondtam már le dolgokról, de van amiről nem fogok soha.

N

Az oltas rendben van, a tobbi az tul nagy aldozat. Kiveve, ha jobb lesz nekem a valtastol. Tehat pl Budapestrol nem koltoznek le valami Bekescsaba melletti kisvaroskaba, ahol nem tudok elhelyezkedni a szakmamban, de Budapestrol elkoltoznek valami europai nagyvarosba ahol minimum az angollal ervenyesulok a szakmamban es tobbet is keresek esetleg, vagy legalabb ugyanolyan jo szinvonalon tudunk majd elni.

Nem visszafejlodni szeretnek, es egy kapcsolat nem ellensulyozza az elet osszes egyeb teruletet, akkor sem, ha jo.

Csak aki értem szintén.

A mostani 2 szalmaszálat nem tenne keresztbe ertem, igy en se.

Ha igazán szeretem, akkor igen… nagyon sok mindent megtennék érte.

De az egy másik kérdés, hogy ha ő is igazán szeret, akkor nem biztos hogy engedné ezeket az áldozatokat, mivel ő meg pont azt szeretné, hogy nekem jó legyen. Szerintem így egál.

Aztán valahol félúton megegyezünk, ami mindkettőnknek jó.

Nem költöznék, inkább a környezetemben kerestem barátnőt, nem vagyok oltásellenes így nincs vele bajom. Barátaim soha nem áldoznám fel, milyen pár, aki ezt elvárja? Egy párkapcsolat hozzátesz a kapcsolathoz, ha már az elején korlátozással jár, az rossz ómen.

Páromért sok mindent megteszek, de ésszerű határon belül. Meglepem ajándékkal, lelkileg mindenben támogatom (pénzügyileg nincs rá szükség), elkísérem bárhová. Ugyanakkor nem hagyom fel senkiért az elveim, nem mondok le hobbiról, barátokkról, ami engem boldoggá tesz, hisz az életem része. Ugyanúgy nem fogok drogozni, bűnözni senki kedvéért sem, ha valakinek ez az elvárása, nem egymást keressük.

Az nem szerelem, ahol ezek egyáltalán felmerülnek. Aki lehúz, elvárja, hogy az egész életem tönkretegyem, cserébe megkapom őt, az egész biztosan nem szeret. Innentől meg rohadtul nem éri meg mindent lerombolni azért, hogy egyoldalúan szerethessem, ő meg hagyja. Kösz, de nem.

Másrészt meg már egy naiv kis 16 éves vagyok, aki így gondolkodik, hogy érte bármit, mindent, semmi más nem számít. Aztán két hónap múlva meg átbőgi magát a párnán és nem érti, hogy miért nem jár a jutalom automatikusan, ha meghozta az összes áldozatot. Már régen rájöttem, hogy a mártírokat csak az oroszlánok szeretik.

Engem a saját kis tyúksszzaros életem érdekel. Ha valakiért szenvedni kell, azt köszi, de kihagyom. Olyan párt akarok, aki tényleg a párom. Kiegészít, összeillünk. Akivel eleve egy irányba haladunk, és egymást segítve, egymást húzzuk-toljuk előre. Szoba sem jöhet olyan, hogy feladjak mindent. El se várja.

Ismertem egy férfit, akinek remek melója volt, jól is fizetett. Ezt otthagyta a csaja kedvéért, mert a királykisasszony mindenképpen külföldre akart költözni (hogy mi volt az elképzelése 0 munkatapasztalattal, gyatra angoltudással, nem tudom). Aztán amikor a srác mindent felégetett maga mögött, őfelsége kijelentette, hogy "ja mégse menjünk", emberünk pedig csak a régi fizetése felét keresi azóta. A hercegnő természetesen azóta sem dolgozik és a férfi (immáron sokkal kevesebb) fizetésén élősködik.

Szóval nem, nem teszünk meg mindent a másikért, keményen mérlegelni kell, hogy reális-e a kérés. Aki szereti a másikat, amúgy sem kér ilyen kaliberű dolgot. "Szerelmem, égess fel magad mögött mindent a kedvemért". A gondolat is abszurd.