Volt már olyan,hogy nagyon sok idő után kezdted igazán megszeretni a párodat és kötődni hozzá? Mennyi idő volt?

10: Én ezzel úgy vagyok, hogy kell egyfajta megelőlegezett bizalom... a másik félnek, magának a kapcsolatnak. Mostanra már elég jó emberismerőnek tartom magam ahhoz, hogy ne is kezdjek olyannal semmibe, akivel nagyon-nagyon melléfognék (persze ettől még történhet bármikor bármi).

Egy alakuló kapcsolatért is kell áldozatot hozni szerintem (vagy nevezzük akkor randizásnak), de nyilván ez akkor jó, ha nem érezzük áldozatnak és én úgy gondolom, hogy ugyanez igaz a későbbiekre is.

Nekem például az problémás, ha egy ismerkedési szakaszban a másik fél esetleg távolságtartóbb, vagy kevésbé nyílik meg felém, hiszen akkor hogyan tudnám igazából megismerni? Honnan tudhatnám, hogy mire számítsak később vele kapcsolatban? Akkor kapok egy nem teljesen reális képet, és esetleg az alapján döntök úgy, hogy nem szeretnék folytatást, mert nem azt kapom, amire vágyom... holott lehet, hogy egy kapcsolatban tudná nyújtani a másik.

Szerelem nélkül kapcsolatba belemenni... nekem csak úgy megy, ha látom a lehetőséget arra, hogy idővel (!) kialakulhat szerelem. De ennek meg kell adni az esélyt és én ezt egy alakuló kapcsolatban tudom megadni.

Nem vagyok a könnyen elszerelmesedős, 0-24-ben a páromra ráakaszkodós típus egyáltalán. Nagyon is igénylem a privát szférát. De ha nem érzem, hogy a másik tervez velem, ha nem érzem azt, hogy fontos vagyok a számára, akkor három lépést hátrálok és én sem nyújtok annyit, amennyit egyébként nyújtanék, ha megelőlegeznénk a bizalmat a kapcsolatnak. És lehet, hogy pont emiatt nem lesz belőle kapcsolat, mert távolságot tartunk egymással...

#11: Ezzel a bizalommal nekem egy pontig problémáim vannak. Azt vettem észre, hogy az ismerkedéskor még megy a hitegetés a másik oldalról. Addig nem tudok bízni, amíg csak ezt látom és addig áldozatokat sem hozok. (Sarkított meg egyszerűsített példa, de egy haveri grillezés fontosabb, mint egy 30 perces gyors randilehetőség ebben az időszakban még.)

A távolságtartás érdekes... Én nem tudom megosztani egyből a bensőségesebb dolgaim, de így is jól tudom másokkal érezni magam. Tudok könnyed lenni, odaadó és egyebek, csak nem teljesen nyílok ki. Szerintem sokak még zárkózottabbak, mint én, teljesen jogosan. Ez nehéz kérdés ismerkedéskor. De megértem a te szempontod is.

Na, nekem az esély látásánál sem megy szerelem nélkül... :D Magamat érezném átverve és kínosan, hogy más megbántok nagyon, ha mégsem jön össze.

A szerelmesedés régen nekem könnyebben ment, de a csalódások megtették a hatásukat... A ragaszkodás nekem megvan, ha a másikkal fizikailag egy légtérben együtt vagyok, de a saját tér nekem is kell.

12: Na de akkor most gondolj bele, hogy valószínűleg a másik félnek is megvannak a maga csalódásai és ha azt látja, hogy az építkezés idején, amikor még azért igenis oda kéne tenni magát mindkét félnek azért, hogy "lenyűgözze" a másikat, annyit kap, mint mondjuk a legutóbbi, már rég kihűlt és tönkrement kapcsolatában, akkor ez a benyomás összekapcsolódik és fel fog merülni benne a kérdés, hogy "kell ez nekem"?

Nem azt mondom, hogy lángolni kell első pillanattól... de bizalmat csak úgy lehet építeni, ha megmutatom magam a másiknak a magam teljes valójában, megmutatom, hogy mit tudok nyújtani egy kapcsolatban.

Nagyon sok kapcsolat azon megy tönkre, hogy az emberek az elején jobbnak mutatják magukat, mint amilyenek valójában és később mutatják meg a valódi énjüket. De ugyanúgy tönkremehet a kapcsolat azon is, ha valaki kevesebbnek mutatja magát... Akkor is ugyanúgy átveri a másikat.

Ha nem adod magad a teljes valódban, nem fognak önmagadért szeretni, csak azért a képért, amit mutatsz magadról.

"Volt már olyan,hogy nagyon sok idő után kezdted igazán megszeretni a párodat és kötődni hozzá?"

Nem, amíg nem szeretem és nem kötődöm hozzá, addig nem a párom.