Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kb. mennyi idő után vállalnátok gyereket valakivel? Mennyi idő a minimum?
Régebben a következő folyamatot álmodtam meg:
-Járok a kiszemelttel x ideig, mondjuk egy év kb hogy lássuk ez egy komoly kapcsolat
-összeköltözünk, és egymás mellett lakunk kb 1 év, mert együtt élni nap mint nap teljesen más, mint hetente néhány napot együtt tölteni, aztán hazamenni pár napot
-ha ezek után látnám hogy még mindig minden ok, utána kérném meg a kezét, aztán megint egy kicsit várni, mert házasság után szoktak változások lenni
-kb 1-1.5 év házasság után kezdenék a baba programba
De ez még a huszas éveim elején volt így.
Most 27 éves vagyok, és szingli.
Ha belegondolok hogy mondjuk jövőre mikor 28 leszek akkor jövök össze valakivel szerencsés esetben, és végigvárom ezt a sok éves összecsiszolódós, biztos jók-vagyunk-e együtt folyamatot, addigra már leszek vagy 35-6.
Én azt már valahogy nem tudom elképzelni, hogy olyan idősen kezdjek bele első babába, úgyhogy erről már le is mondtam.
#11
25+ évesen azért már sokkal tudatosabban választ párt az ember, mint 20 éves fejjel. Éppen ezért szerintem ilyen korban már nem kell 5 évet együtt lenni a gyerekvállaláshoz. Szerintem 2 év alatt is simán látja az ember, hogy kompatibilisek-e hozzá.
Utolsóval egyetértek. Volt 8 éves kapcsolatom is, de most 2 év után teljesen biztos vagyok a kapcsolatomban, simán mernék gyereket vállalni.
De azzal egyet értek, hogy a nő magának szül, csak akkor fognék bele, ha egyedül is menne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!