Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Legmélyebb szerelmi bánatból hogy lábaljak ki?
24 éves vagyok.
Fél évig voltunk "együtt". Az utóbbi hetekben már valami nem működött, megéreztem hogy baj lesz. Nem úgy viszonyult már hozzám, mint addig. Sokkal kevesebbet beszéltünk, keresett.
Könyörögnöm kellett, hogy elmondja mi van. Kiderült, hogy valaki más van már a képben. Szerinte hiányzik belőlem a szikra, nem tud már szeretni engem.
Tökéletesnek tűnt mellette az életem. Még ha egy nagy hazugság is volt a részéről, de én nagyon boldog voltam.
Nagyon beleszerettem. Annyira, hogy már most tudom, hogy nem fog elmúlni, hiába is próbálkozok. Annyira, hogy tudom, senkit nem fogok így szeretni. Bármit megtettem volna érte.
Már második hete, hogy úgymond ki vagyok "dobva" (nem voltunk összeköltözve). Azt érzem, hogy bár meghalnék most. Nem akarok tenni magammal semmi végzeteset. De nem kívánom az ételt, nem eszek. Halálra cigizem magam, sehová nem járok azóta, és senkivel nem beszélek, csak cigiért megyek le. Szerintem fogytam, mert eléggé beesett az arcom. A szemem amúgy is ki van sírva, és be van vérezve, mert egész nap fekszek és sírok. Nem tudok mást tenni, mert nem érdekel semmi se, és senki se.
Már most tudom, hogy úgyse akarok senkit. Csak rá tudok gondolni minden percen. Meg arra, hogy az új barátnőjével de jól szórakozhatnak most. Kikészít a gondolat. Bár meghalnék. Tudom, hogy szerintetek úgyis elmúlik, de én érzem, és tisztában vagyok vele, hogy nem fog. Nagyon erős kötődés alakult ki, főleg hogy első szerelem volt, első komolyabb kapcsolat. Nem vagyok képes kiheverni ezt az egészet.
Ahogy az idő telik, csak rosszabb. Gyomorgörcsöm van, és alig alszok. Úgy telnek el a napok, hogy sírok, és nincs kinek beszélnem róla. Azért most jobb érzés kiírni, de ez se segít semmit.
Soha nem leszek képes így szeretni valakit. Teljesen feleslegesen próbálnék meg ismerkedni és kimenni az emberek közé, mert úgyse érdekel semmi. Nem akarok senkit, csak őt. De ennek már vége. Csak a közös képeinket nézegetem, sírok, és az együtt töltött pillanatokra gondolok.
Felemésztem ezzel lassan saját magamat. Úgy is annyira el vagyok gyengülve, hogy még pár hét és belehalok. De jobb lesz, úgy érzem. Így nem vagyok képes élni nélküle. Tönkrement az egész életem, nem tudok.
Nincs a világon ennél nagyobb fájdalom. Nem túlzok. Voltak komoly betegségeim, de ennyire nem fájt, mint ez a lelki válság. Végem van, és nem bírom már.
"Nagyon beleszerettem. Annyira, hogy már most tudom, hogy nem fog elmúlni, hiába is próbálkozok. Annyira, hogy tudom, senkit nem fogok így szeretni. Bármit megtettem volna érte."
Mind ezt gondoljuk az első nagy szerelem után. Bármilyen közhely, de az idő majd begyógyítja a sebeidet. Idővel pedig találni fogsz olyan embert, aki kölcsönösen szeretni fog és nem ócska indokok mögé bújva tereli rád a felelősséget azért, mert megcsalt. Fel a fejjel!
El fog múlni idővel ne aggódj. Mindig mindenki így érez, miután elhagyta a szerelme. És mindig úgy érezzük, hogy ő volt a tökéletes, és mást nem fogunk tudni ennyire szeretni. Pedig dehogynem! Csak ki kell várni. Lehet lesz is még egy-két csalódás, de lehet a következő lesz a nagy Ő. Nem szabad feladni a reményt. Én is voltam ilyen helyzetben, hetekig alig ettem, nem volt kedvem semmihez, és mégis itt vagyok.
Hogyhogy nincs kivel beszélned róla? Barátok, családtagok esetleg? Valakinek jó lenne kiadni magadból, aki végig hallgat, már az is nagy segítség. Munkába jársz vagy tanulsz még?
Ez már biztos depresszió, de úgyse segítene semmi. Élni sincs kedvem már. Semmi nem boldogítana.
Köszönöm a privátokban a tanácsokat, de nem ismerkednék, ezt az űrt senki nem tudja betölteni már. Nem érzem, hogy van értelme még az életemnek így. :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!