Sokan csinálják azt hogy csak nagyon rövid ideig vannak egyedül, nem rossz ez nekik?

Ez egy agyhalott felfogás az emberek részéről, hogy ha a másik gyorsan talál valakit akkor az előzőt nem szerette.

Nem, nincs mire várni, nincs gyászidőszak nem kötelező hetekig hónapokig azon gondolkodni jajj milyen volt jajj de nagyon nehéz.

amúgy meg, keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy gyorsan találjanak valakit, sokan hiába is akarnának nem jön össze semmi.

Azért egyáltalán nem biztos, hogy azért keveset szingli valaki, mert mindig kell valaki.

Az első 1,5 kapcsolatomban úgy mondtam ki a szakítást, hogy az exem egy senki volt már nekem, annyira kiábrándultam belőle. Nekem a szakítás ott öröm volt, felszabadulás, nem volt mit feldolgozni, mert annyiszor akartam megmenteni azt a kapcsolatot, és az exem passzivitása és vernyákolása annyira kiábrándított, hogy csak egy púp volt a nyakamon. Utána nem akartam mindenáron új kapcsolatot, de úgy hozta az élet, hogy 3 hónapra rá futottam bele valakibe, akivel megérte összejönni. Most nem szalasztottam volna el ezt a lehetőséget csak azért, mert elvileg gyászolnom kéne egy amúgy tökre elgyászolt, elcseszett kapcsolatot. Ha nem futottam volna bele, akkor jóval tovább ellettem volna egyedül. Az új párommal 4,5 évig voltunk együtt.

Aztán mint derült égből a villámcsapás, beleszerettem valakibe. Baromira nem akartam, nem kerestem a lehetőséget, elégedett voltam a kapcsolatommal. De egy olyan érzés volt, amit soha azelőtt nem tapasztaltam meg, nem is hittem, hogy ilyen létezik. De így is a kapcsolatomat próbáltam menteni, nem léptem félre, de egy idő után tudomásul kellett vennünk, hogy elfejlődtünk egymás mellett, az élethelyzetünk annyira megváltozott, hogy igazán sosem lehetnénk egymás mellett már boldogok, nem tudjuk megadni egymásnak azt, amire valójában vágyunk. Lényegében az világított rá, hogy mennyire langyos volt már ez az egész, hogy beleszerettem valakibe. Szóval rengeteg átbeszélt és átsírt éjszaka, pár hónap vergődés után szakítottunk, mert elismertük, hogy ez nem fog működni. Na, és akkor választhattam, hogy akkor egyedül leszek, vagy megpróbálom azzal, akibe ennyire beleszerettem. És úgy mérlegeltem, hogy ha 2x év alatt egyszer sem találkoztam senkivel, aki el tudta érni, hogy égjek a szerelemtől, akivel annyira együtt rezonáltunk volna, hogy ha ezt elszalasztom, akkor talán örökre elszalasztom a lehetőséget. Egyedül akkor is lehetek, ha mégsem működik, és ostoba fellángolás volt az egész, emiatt meg szakítunk. Lassan két éve együtt vagyunk, és nem bántam meg.

Baromi nehéz olyan embert találni, akivel passzolunk, akivel érdemes párkapcsolatot kezdeni, és most amiatt elszalasztani egy jó lehetőséget, mert mit gondolnak mások... szerintem balgaság. És nem látsz bele mások kapcsolatába, nem tudod, hogy hogyan történt a szakítás, a legtöbbször a szakító fél (de sokszor az is, akivel szakítanak) már túlvan az adott kapcsolaton. Engem az első exem tényleg kikészített, én meg voltam olyan hülye, hogy az értékrendem miatt ahelyett, hogy az első konfliktuskezelési malőrjénél kidobtam volna, próbáltam megjavítani. Hát, nem sikerült. Nem volt már mit elgyászolni, volt a kapcsolat alatt sok álmatlan, sírós éjszakám, amíg elengedtem. A másodiknál meg ugye mérlegelni kellett, mi a jobb.

Amúgy nekem nincs igényem a szingliségre, mivel olyan párkapcsolataim voltak, ahol mindent ugyanúgy csinálhattam, mint amikor nem volt. Szexelni fűvel-fával, random emberekkel sosem akartam, így ezt nem élem meg korlátozásnak. De annyira párkapcsolatra sincs igényem, hogy bárkivel összejöjjek csak azért, hogy legyen valaki.