A barátom most vallotta be, hogy volt már prostival. Hogy dolgozzam ezt fel?

#15, hanem fér bele az értékrendedbe, azzal nem tud senki semmit kezdeni. Hogy is jön ide a te mai értékrenden az ő 15 évvel ezelőtti bulizásához? Nem a te értékrenden szerint tette. Nem látok ebben semmi meglepőt.

Ha nem tudsz elszakadni a dologtól, akkor szakíts vele, más utat nem látok.

Én nem látok nagy különbséget a prosti, meg a vidámpark között, egyikre sincs nagyon szüksége az embernek, de hát egy órára miért is ne fizetnék be? Tudom, egy ilyen fogyasztói idiotizmus, de vannak ennél súlyosabb esetek is.

De hát ez meg az én meglátásom a világról, elvagyok vele.

Durva, hogy nem értitek. Nem azt mondta, hogy ez bűn, sem azt hogy nem tud megbocsátani. Azt SEM mondta, hogy a pasi rosszat tett volna, csak azt, hogy neki ez nehezen emészthető.

Mondok egy teljesen kretén példát. Tegyük fel, hogy undorodsz a gondolattól, hogy mondjuk rovarokat egyél. Tudod, hogy a világ bizonyos részein ez természetes, nem veted meg azokat az embereket akik rovarokat esznek, de neked felfordul a gyomrod tőle.

Tegyük fel, hogy a partnered bevallja, hogy korábban imádta a címeres poloskát élve megenni. Tudod, hogy nem bűn, nem hibáztatod és nem is kritizálod érte, ugyanakkor ha ránézel a lányra/srácra, szinte érzed a poloska szagát, és undort érzel. Összekapcsolódik a partner a fejedben egy megvetett dologgal, és nem tudsz elvonatkoztatni.

Ez a különbség moralizálás és saját értékek vallása között. A moralizáló ember azt mondja, hogy a kurvázás nem normális. A kérdező mindössze annyit mondott, hogy elfogadja, hogy sok embernek a kurvázás teljesen oké, de ő nem szereti, és igyekszik magát távol tartani tőle. A problémája mindössze az, hogy most a szeretett kedvese, és a megvetett kurvázás hirtelen egy csomagajánlatba került, és szeretné ezt feldolgozni valahogy.

Amikor leszóljátok a kérdezőt azért, mert nem tudja elfogadni a kurvázást, akkor valójában pont ti vagytok azok, akik moralizálnak azáltal, hogy megmondjátok, mi a normális és mi nem az.

#24-es teszek még egy utolsó kísérletet, aztán abbahagyom, ti meg nyugodtan lepontozhattok.

Szeretném leszögezni: ha kiderülne a feleségemről, hogy előttem akár prosti volt, maximum az esne rosszul, hogy 17 év alatt ezt nem mondta el, amúgy marhára nem zavarna. Én nem arról akarlak meggyőzni titeket, hogy a kérdezőnek igaza van. Én is úgy gondolom, hogy a srác semmi rosszat nem csinált.

Én csak annyit akarok elmondani, hogy amit a kérdező érez, az tökéletesen érthető, és joga van így érezni. Sőt: a helyében ti is így éreznétek, csak lehet, hogy másképpen kezelnétek.

"tt nem arról van szó, hogy elfogadjuk-e a k..vázást vagy sem. "

Pedig szerintem pontosan erről van szó. Ott értjük félre egymást, hogy számotokra ez szexuális múlt szabadságáról szól, viszont a kérdezőnek szerintem inkább erkölcsről és sztereotípiákról. Egyetértek abban, hogy az, hogy a párom hogyan élt előttem, az nem az én dolgom, és a múltjával együtt kell elfogadnom. Ugyanakkor ezt mondani könnyebb, mint csinálni, ha a múltjában van valami, ami számomra nem elfogadható.

Mondjuk én pl világ életemben ki nem állhattam azokat az iskolás sznob kislányokat, akik kicsúfolják a gyengébbeket, áskálódnak és belemásznak mások intim szférájába, hogy ezzel szerezzenek státuszt. Azt gondoltam, az ilyen ember mélyen alávalóak, születetten gonoszak, és szóba sem nagyon álltam velük, vagy ha igen, akkor is bántani igyekeztem őket.

Ha mondjuk az aktuális barátnőmről egyszer csak kiderült volna, hogy ő volt az osztályának fő szarkavarója tizenévesen, aki füzetet vezet arról, ki szűz még és kinek szőrös a lába, akkor valószínűleg baromi nagyot csalódtam volna.

A csalódás oka, hogy szembekerültem volna a saját értékrendemmel, miszerint ilyen dolgot csakis javíthatatlanul gonosz ember csinál, miközben a csajomat nyilvánvalóan nem tartom gonosznak. Ez az ellentmondás rémesen szar érzés és teljesen összezavarodik az ember ilyenkor. Olyan, mintha bebizonyítanák nekem, hogy 2+2=5.

Én azóta megértettem, hogy a dolgok változnak és sohasem feketék, vagy fehérek. Megértettem, hogy az áskálódó, szarkavaró kislányok nem az ördög mélyen gonosz csicskásai, csak kisgyerekek, akik figyelemre vágynak.

A kérdező számára eddig a kurvázó pasik egyértelműen fekete, míg a saját pasija egyértelműen fehér volt. Most hirtelen össze van zavarodva, mert meggyőződése, hogy a pasi fehér, de egy bizonyos szemszög alapján mégis fekete. Együtt akar maradni a pasival, csak sajnos meddig ezt nem oldja fel magában, nem fog tudni lenyugodni.

Marketingesek és politikusok százezrei élnek abból, hogy ezt a kognitív disszonáns állapotot idézik elő szándékosan emberekben, és kínálják fel az egyértelmű - és nekik tetsző - feldoldást.

Ezért javasoltam a kérdezőnek, hogy ez lehetőség tanulni, és közelebb kerülni egymáshoz. Felülvizsgálhatja a kurvázás kérdéskörét, vajon miért is tartotta ennyire elfogadhatatlannak, és valószínűleg rá fog jönni, hogy ezek belénevelt sztereotípiák, amikről amúgy nem tud semmit sem. Persze, az is lehet, hogy továbbra is elfogadhatatlannak tartja majd, jogában áll.

Amit ti hisztek az az, hogy a kérdező meg akarja mondani, hogy globálisan mi elfogadhatatlan, és mi nem. Ezzel szemben eddig ő csak arról beszélt, hogy ő mit tud és mit nem tud tolerálni. Nem azt mondta, hogy a tökfőzelék undorító, hanem azt, hogy próbálja megenni, de nem megy le a torkán. Erre szétköpködik az emberek, hogy milyen alapon szólja le a tökfőzeléket.

Számomra azt a nehéz elfogani, hogy miért nem lehet tisztában tartani egymás értékrendjét. Mint mondtam, részemről nincs probléma a kurvázással, ezzel együtt tökéletesen megértem, ha a kérdezőnek van vele problémája. Ameddig nem szólja le a pasiját, vagy másokat - márpedig ilyet eddig nem tett - tökéletesen joga van ahhoz, hogy eldöntse, mit nem akar elfogadni. Ha ezért megszóljátok, akkor igazából ti teszitek azt, amivel őt vádoljátok: eldönteni, hogy mi helyes és mi nem.