Megelégedhet ezzel az ember?

Én nem maradnék. Voltam ilyen kapcsolatban, akkor azt hittem, hogy jó, stabil, stb. Aztán megismertem a párom, beleszerettem, mint soha senkibe, és bár a rózsaszín köd meg azok a kezdeti pillangók valóban nincsenek meg már, de egészen más ez a kapcsolat, mint ami lehetett volna bárkivel enélkül az érzés nélkül. Soha azelőtt nem voltam így szerelmes, azt hittem, nem is tudnék az lenni. És nem kezdenék már el egy kapcsolatot enélkül.

De! Ez én vagyok, és nem te. Neked kell tudnod, hogy neked mi a fontos, mi tesz téged boldoggá, hiszen minden ember más.

Ha pontosan ugyanebben a helyzetben lennél, de 10-20 évvel fiatalabban, akkor is gondolkodnál rajta vagy simán szakítanál, mert kevésnek éreznéd?

Félreértés ne essék, nem lebeszélni akarlak, nekem szerintem ilyen helyzetben eszembe se jutna szakítani, én így is elégedett lennék a jó, de nem rózsaszín ködös kapcsolattal, viszont ez most lényegtelen. Ez a te életed és a neked megfelelő döntést kell meghozni. Ha neked ez nem elég, én hiába mondom neked, hogy milyen jó, attól még nem fogod te is úgy érezni. Szóval érdemes lenne átgondolnod azt is, hogy csak azért nem szakítottál még, mert tartasz tőle, hogy a korod miatt már nem lesz jobb? Vagy azért gondolkozol, mert bár nem teljesen tökéletes, de boldog vagy vele és szereted?

Maradnék.

40/N

Akartok gyereket is? Mert akkor azért jól gondold meg. Egyrészt mert a gyerekvállalásra alkalmas korból már nagyon gyorsan ki fogsz futni, ha még sokáig keresed az igazit. Másrészt mert ha gyerek is lesz, akkor se fogsz tudni kilépni, ha mégis megtalálnád a nagy szerelmet.

Mivel van gyerekem, most már tudom, miről maradtam volna le, ha kihagyom és el sem tudom képzelni az életemet nélküle. Viszont azt is tudom, mennyi szenvedéssel jár a kisgyereknek két boldogtalan szülő.

Nem tudom, mit tennék, ha 41 évesen nem lenne még gyerekem...

Ha lenne gyerekem, csak mondjuk egyedül nevelném, akkor pedig valószínűleg úgy mennék bele olyan kapcsolatba, amiben most vagy, hogy csak addig tartana, amíg szerelemre nem találnék. Ebből nagy titkot se csinálnék, kb. ahogy ma divat, elnevezném szexkapcsolatnak vagy barátság extrának, valószínű összeköltözés nélkül, de hűséggel, de soha nem ígérném, hogy ez örökre szól. Ebben a korban már minek? Amíg az ember családalapítás előtt áll, közös otthon, gyerekek, stb. addig lényeges tudni, hogy a másikra számíthatok-e egy életen át.

Sokkal tisztább a csak vonzalmon alapuló kapcsolat, ami tart addig, amíg a vonzalom valamilyen formában van. Viszont ha jönne valaki, akivel egymásba szeretnénk, eldobnám az egészet a szerelemért.

Egyébként még megtörténhet, velem is 40 éves koromban történt meg, hogy olyan szerelmes lettem, mint utoljára 19 éves koromban, de a folytatás már logikus: ebben a korban már 100%, hogy a nagyon vonzó pasik foglaltak, ő is az volt, max. szerető lehettem volna. Azt hittem, belehalok ebbe az egészbe, ha nem lett volna gyerekem, szerintem már egy fán lógnék. Aztán megismertem valakit, aki 35 éves és nincs gyűrű az ujján és fogalmam sincs, mi lesz az egészből, azt tudom, hogy nem házas, de hogy van-e valakije...Mindenesetre erre nem számítottam, hogy még bele fogok botlani egy ilyen szituációba, ahol elvarázsolnak. Max. a temetőbe tudtam vízionálni magamat az utóbbi években.