Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet, hogy túl kevés vagyok hozzá?
Figyelt kérdés
Tudom, nem leszek népszerű ezzel a kérdéssel, de ez van. 43 éves férfi vagyok, tavaly egy 18 éves házasságot zártam le, mert belépett az életembe Ő, aki számomra az igazi. Eváltunk az exfeleségemmel, és odaköltöztem a kedvesemhez. Ő hihetetlenül kedves és jószívű, a válást sosem kérte, sosem adott ultimátumot, csak szeretett engem úgy, ahogy még soha senki. Nem voltam még ilyen boldog sosem. A házasságból van egy gyerekünk, akit Ő is nagyon jól fogad, mindenben támogat, hogy hogyan segíthetnék a gyereknek a válás feldolgozásában (14 éves), teljesen természetes a számára a gyerekkel töltött idő, és az exel való kapcsolattartás is, mindenben türelmes, segítőkész. Az ő lakásába költöztünk, én a házasságból szinte semmit nem hoztam, az autót is otthagytam az exnek és a gyereknek, nekik nagyobb szükségük van rá. Gyerektartást jóval többet fizetek, mint szükséges lenne, mert azt szeretném, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, Ő ezt is elfogadja, megérti, tényleg mindenben támogat. Egyszerűen tökéletes mindenben, külsőre- belsőre egyaránt, a terveink is közösek, ő sem szeretne gyereket ahogy én sem. Én meg úgy érzem, nem érdemlem meg Őt. Nincs szinte semmim, nincs vagyonom, csak egy férfi vagyok egy problémás exel meg egy gyerekkel akire sokat költök minden hónapban, nincs sok pénzem, csak egy állásom, az Ő lakásában lakunk, beszállok a költségekbe, rezsibe, kajába, mindenbe amibe csak tudok, pedig Ő még ezt sem kérte, de ez alap. Kedveskedek neki amiben csak tudok, apró meglepetésekkel, hogy éreztessem vele, milyen fontos nekem, mennyire szeretem. Szerintetek lehet ekkora mázlim? Hogy egy kb nincstelen férfi kifog egy ilyen nőt, aki mindennel együtt, azaz mindezek ellenére is elfogadja, szerelemmel szereti, támogatja? Hogyan fejezhetném ki neki, hogy mennyire szeretem, tisztelem és becsülöm ezért? Nem akarom Őt elveszíteni, szeretnék mindent megadni neki, másodálláson gondolkozom, és túlórákon, hogy meg tudjam lepni majd covid után egy nyaralással, pihenéssel. Mi a véleményetek erről az egészről?2021. márc. 12. 14:07
1/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Megértelek. A legjobb ha megőrzöd ezt az érzést, hogy az átlag napikon is ilyen 100%osan legyél mellette. Akkor is mikor fáradt vagy, vagy nyűgös. Ez az érzés emlékeztet rá, hogy azok eltörpülnek. És minden körülmények között szereted. És ő ezt érzi, hidd el.
2/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A te korodat írtad, de azt, hogy a nagy Ő hány éves, azt nem. Ezen sok múlik, hiszen nőként lehet, hogy egyszer majd mégis rájön, hogy gyereket akar.
Az viszont nagyon jó, hogy igyekszel megbecsülni őt és átlátod, hogy ezt nem sokan tennék meg a helyében. Talán ő is pont azért ilyen megértő veled, mert érzi, hogy meg van becsülve.
3/8 A kérdező kommentje:
Ő 39 éves, 100%ig biztos benne, hogy nem akar gyereket. Tényleg megbecsülöm őt, szeretném ha tudná, mennyit jelent nekem. Hihetetlen amit értem tesz nap mint nap, nem hiszem hogy sokan állnának így hozzá. Köszi az eddigi két választ!
2021. márc. 12. 14:39
4/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
39 éves gyerektelen nőről beszélünk. Egy olyan nőről, aki gyakorlatilag nem válogathat a pasik között. nincstelen vagy elvált egy gyerekkel? az ő korában már természetes hogy csak ez jut neki. akkor lenne nagy szám hogy megbecsül téged, ha gyerektelen jóképű jómódú negyvenes pasast is megkaphatna, de ő mégis téged választott. szóval ezt a részét hogy elvált nincstelen vagy egy gyerekkel és mégis elfogad, ezt ne told túl. elfogad meg el kellett hogy fogadja ha akar az életben kapcsolatot. Ha viszont kedves vagy, normális vagy vele, akkor már önmagadért is szerethet. Képzeld csak el ha 39 évesen nem tudott megállapodni, mennyi kanos őt semmibe vevő pasi rombolhatta az önbizalmát. minél lentebb van valaki, annál többre értékeli még a minimális kis dolgokat is. szóval ha szépen bezsélsz vele, fizeted a rezsit és neki ez elég, akkor az elvárásai most ezen a szinten vannak. kevésnek érzed magad? lehet hogy így is van, kevés vagy, de mint mondtam, ha neki ez elég, akkor korábbi életében nálad kevesebbet kapott. minden pasira van kereslet. még egy otthonülő, lusta, beszólogató férfira is, mert mindig lesz oylan nő, akinek korábban még ettől is rosszabb jutott, pl. verte. de egyébként friss a kapcsolat, ne hasonlítsd össze egy 18 éves kapcsolattal. még bármi történhet, az idő mondja meg kire számíthatsz igazán. látod te is elhagytad a nejed, pedig ha tudta volna, hogy ne számítson rád, hozzád se ment volna. az idő és a problémák felszínre hozzák az ember jellemét. addig élvezd a boldogságot amíg lehet.
6/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
a 4essel nem ertek egyet, amiert egy no 39 evesen nem csalados, nem jelenti hogy nem kellett senkinek...es mi van ha az ember idosebben talalja meg a nagy ot, amikor mar ep hazas, vagy fuggetlen
7/8 A kérdező kommentje:
Meg tudott állapodni, Ő is túl van egy váláson, azért mentek szét tizensok év után, mert a férje benyögte, hogy mégsem akar gyereket. Ennyi idősen pedig már ő sem akar. Válogatni pedig válogathatna, csinos, okos, értelmes, életvidám Nő, jó munkával, biztos egzisztenciával. Nálam sokkal jobb is juthatna neki, ezért van bennem a bizonytalanság. De mindent megteszek azért, hogy ne legyenek köztünk problémák.
2021. márc. 15. 11:23
8/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ne gyötörjön olyan gondolat, hogy kevés vagy hozzá. Az én párom is folyton azt hajtogatja, hogy ő a legszerencsésebb férfi a világon és hogy mindent meg akar tenni azért, hogy megtartson. És meg is tesz tényleg mindent, de engem zavar, hogy ő ennyire kevésnek tartja magát, pedig szerintem férfiből sem sok olyan van, mint az én párom. Legalábbis az exeim a közelébe nem értek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!