Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek van igaza ilyen esetben? Irreálisak az elvárásaim 5 hónap után?
Az egyetemen ismerkedtem meg egy fiúval 2020 szeptemberben. Együtt járunk mesterszakra, ő 26 én pedig 22 éves vagyok.
Kezdetben nagyon zárkózottak tűnt, de később kiderült, hogy nyáron szakított a barátnőjével, akivel 8 évig voltak együtt. Alapból is visszahúzódó természetű, szinte csak velem áll szóba a csoporttársak közül. Mivel a suli mellett éjjel-nappal dolgozik, úgy döntöttem, hogy amiben tudom, segítem. Hétfőtől szombatig hajnali öttől este kilencig, 2 ember helyett dolgozik a munkahelyén. Ennek köszönhetően a csoportmunkákat én írtam meg helyette. Időközben átálltunk online oktatásra, egészen pontosan november elején. Azóta háromszor találkoztunk, de csak a vizsgák miatt. Én írtam meg helyette 4 vizsgáját, köztük egy olyat is, amit semmiképp sem tudott volna teljesíteni, mert egy kicsit sem ért a tantárgyhoz. Összességében sokat köszönhet nekem, mert a 8 tárgyból 4-et én csináltam meg neki (és ezek persze a nehezebbek voltak). Nem mondhatom azt, hogy a kihasználásomra hajtott, mert írta, hogy ha nem szeretnék segíteni neki, akkor nyugodtan mondjam, nem szeretné ha a jó viszonyunk rámenne az egyetemi dolgokra. Mindenesetre ragaszkodtam hozzá, hogy segítek neki. Fél hónap fizetés nélküli szabadságot is kivettem a munkahelyemen csak, hogy megfelelően fel tudjak készülni a vizsgáira. Az első online vizsgán hozzá mentem, kaptam karácsonyi ajándékot is tőle. Az utolsó két vizsgát nálam írtuk. Minden egyes alkalommal rengeteg csokit hozott nekem, sőt még anyának is küldött a születésnapja alkalmából.
Minden nap beszélünk a messengeren, de folyamatosan azt érzem, hogy csak illemből vagy hálából kedves velem. Soha “nem érti” az utalásaimat és a csoporttársi viszonynál egy kicsit sem kedvesebb velem.
Ma látta, hogy pár órára majd be kell menni az egyetemen. Írtam neki, hogy örülök neki! ☺️ Erre ő elkezdte magyarázni, hogy mennyire fontosak a reál tárgyak. Írtam, hogy nem csak a tárgyak miatt szeretnék bemenni az egyetemre. Megint nem értette, hogy mire célzok. Erre elszakadt nálam a cérna és írtam neki, hogy bunkóságnak tartom, hogy eszébe sem jut az, hogy ha be kell menni, akkor velem is találkozni fog. Erre azt írta, hogy mi az egyetemen kívül szoktunk találkozni. Igen, november óta háromszor találkoztunk, akkor is csak a vizsgák miatt. Korábban megígérte, hogy majd megünnepeljük a félév végét egy étteremben. Ma azt írta, hogy majd megünnepeljük, ha kinyitnak az éttermek. Ezen is nagyon mérges lettem, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz nyitás? Addig várni akar vele? Miért nem lehetett volna nálam ünnepelni vagy nála?
Mindezekre azt válaszolta, hogy én keresem az alkalmat arra, hogy összevesszek vele és megkérdezte, hogy miért bántom. Nem érti, hogy mit akarok és, hogy mi a bajom... Azt írta, hogy mondta nekem, hogy egyetemen kívül is találkozhatunk. Igen, ezt valóban mondta, de az elmúlt 2 hétben eszébe sem jutott felhozni ezt a témát én pedig már úgy vagyok vele, hogy ő a férfi, ha akar valamit, majd lép.
Ennyire nem lehet hülye egy 26 éves, hogy nem veszi észre azt, hogy én többet is szeretnék tőle. Ha pedig ő nem akar semmit, akkor miért kedves velem? Miért oszt meg a családjáról dolgokat velem? Miért küld még anyának is “ajándékot”?
Sajnos még nem volt komoly párkapcsolatom, ezért nem értem a fiúkat. Mit akarhat? Mire lehet számítani?
Végül, hogy nehogy “eltűnjön”, bocsánatot kértem tőle azért amiket írtam. Én csak egy kis szeretetre vágyok, de ő csak minimálisan kedves velem, ha pedig mondani merem neki, megsértődik.
😢
Lehet, inkább te nem érted meg őt, hogy nem akar tőled semmit.
És agyonalázod magad.
Értelmetlen a kérdésed, hogy kinek van igaza. Senkinek, de ha már mondanom kéne valamit, jól teszi, hogy "kihasznál".
"Nem mondhatom azt, hogy a kihasználásomra hajtott, mert írta, hogy ha nem szeretnék segíteni neki, akkor nyugodtan mondjam, nem szeretné ha a jó viszonyunk rámenne az egyetemi dolgokra."
És "zárkózott", meg "szegény, még nincs túl az exe okozta traumán".
Ja, persze... Aha... Hát ő szólt, nem? Minden, amit tettél, a saját elhatározásodból tetted: helyette írtad a dolgozatokat, gyakorlatilag helyette vizsgáztál.
És ő még volt kegyes, hogy kedvesen beszélt veled, még csokit is vitt neked, meg udvarias volt.
Az ujja köré csavart és kihasznált, kedvesem, semmi mást nem tett.
És még csak szemrehányást sem tehetsz, hiszen ő szólt, hogy nem kéne, "nem akarja, hogy a barátságotok rovására menjen".
Tipikus mézesmadzag. Totális önfelmentés. Ez egy szarházi, kedvesem. Azért "csinálja ezt".
Legyen ez életre szóló tanulság: nem szabad hinni a férfiak sérült, érzékeny lelkében, hogy te majd megvigasztalod, önfeláldozod magad, mindent megcsinálsz helyettük, és akkor ő majd hálából belédszeret és ásó-kapa, mert olyan jó vagy, meg önzetlen, stb., stb... Ilyen már a mesében sincs.
Fogd fel tanulópénznek, és a jövőben meg se ismerd, mert ez egy tetű.
"bocsánatot kértem tőle azért amiket írtam."
Bónuszként megalázkodtál. Ez egy gerinctelen gazember, a kisujjadig nem ér fel. Nagyon is tudta, látta, érzékelte, hogy te hogy érzel iránta, hogy téged mi motivál. Miközben te dolgoztál helyette, hogy "éjjel-nappal dolgozott"... Aha... csajozott, kedvesem.
Tanulj ebből, és soha többet, senkinek. Amúgy is kell-e neked olyan jellemtelen féreg alak, aki nem tanul, gyakorlatilag csal, és sorozatban plagizál, mindenféle mesékkel megetet, hogy a te agyadat használja?!
Az az emberi kapcsolataiban általában ilyen, nemcsak veled követte el, hanem ő ilyen: tehetségtelen , lusta, hazug, aki mások hátán akar mindent megszerezni, még a diplomáját is.
Soha többet ne írj rá, töröld a teelfonodból, az email-listádról, a közösségi oldalaidról, ha vannak.
Óriási tévedésben vagy, hogy nem találsz majd magadnak hozzád való, okos, értelmes, intelligens fiút, férfit.
Ez a szemét pontosan a szeretet éhségedet használta ki a saját céljaira, rafináltan úgy csavarva-csűrve, hogy te akartad, ő időben szólt, mindent csak magadnak köszönhetsz, ő nem kérte, csak elfogadta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!