Mentél már bele úgy kapcsolatba, hogy nem tudta törölni a fejedből azt, akit szerettél és minden nap győzködted magad, hogy pedig sokkal jobban jártál egy ilyen jó emberrel?

Az nem elég nekem egy kapcsolatban, hogy a másik jobb ember. Amikor én szakítás után ismerkedni kezdtem, 1 randiig jutottam. Egy olyan emberrel, aki minden téren passzolt volna hozzám. Közös hobbik, nyugodt természet, megbízható anyagi és lelki téren is.

De már a randiról bűntudattal mentem haza, hogy ez nem működne, és az exemet akarom.

Már akkor megszakítottam az illetővel a kapcsolatot, nem szórakozom más érzéseivel azért, hogy ne legyek egyedül.

Hát, az ilyen válaszokat rend szerint le szokták pontozni, de azért leírom, én hogy voltam.

Egy évig szenvedtem egy fiú után, a tipikus eset, mikor olyan kocsi után fut az ember, ami nem vesz fel. (Együtt voltunk egy ideig, csak szakított.) A kapcsolatunk alatt is voltak jelentkezők, és be is próbálkoztak, mikor híre ment a szakításnak. Mindet elutasítottam, azt hittem már sose akarok senkivel se együtt lenni, pokoli fájdalmat éreztem, tényleg még az ellenségeimnek se kívánnék ilyet. A barátaim mondták a szokásos "majd az idő meggyógyít / sok hal van a tengerben / jobbat érdemelsz" blablabla szöveget, de nekem tényleg semmi sem segített, hiába telt az idő, hiába jöttek a kedves, jóképű udvarlók tényleg, az exemen kívül egy pasit se akartam a közelembe se. A munkahelyemre közben új kolléga jött, aki szimpatozált velem. Rendes volt, meg amúgy be is jött a stílusa, de vele se akartam foglalkozni. Aztán egy barátnőm, akivel együtt dolgoztunk leültetett, hogy komolyan beszéljünk. Elmondta, hogy már tényleg tök ciki amit leművelek, hogy úgy viselkedek mint aki minimum a vietnami háborúból jött, fiatal csinos lány létemre, és szedjem már össze magam, mert ez nagyon gáz, más lány a kezét össze tenné, hogy megszabadult egy ilyen féregtől mint az exem, és ennyi ajánlatot kapott. Szóval kaptam egy kioktatást a barátnőmtől, aki egyébként jóba volt az új kollégával, és mondta is, hogy látod, ő is milyen jófej, te meg csak esélyt se adsz neki egy kávézásra, mert inkább sírsz az exed után. Úgyhogy mikor megint elhívott randizni a srác, bele mentem. Először kínosan éreztem magam vele kettesben, nem igazán tetszett a helyzet, de eldöntöttem, hogy igenis tovább kell lépni, így magamra erőltettem a randikat. Telt múlt az idő, egyre többet beszélgettünk, egyre jobban kijöttünk, és egyre kevesebbet gondoltam az exemre közben, mert egyre jobban éreztem magam a sráccal. Nem mondom, hogy rövid út volt, mire tényleg bele szerettem már javába jártunk. Nekem ehez rengeteg együtt töltött időre, odafigyelésre, megértésre, szeretetre volt szükségem, amiket megkaptam ettől a sráctól.

Ma már házasok vagyunk, kisbabánk is van, és ha nem jön velem szembe ez a kérdés, akkor eszembe se jutott volna most az exem. 0