Ha a szerelem testet öltene egy intelligens ember képében, és beszélhetnél vele 1 órát egy ital mellett, mit kérdeznél tőle?

Hú, hát nekem nem csak egy kérdésem lenne, hanem kihasználnám azt az egy órát, ha már ott vagyunk, és megpróbálnék mindent megtudni róla.

A fő vonal az lenne, hogy hogyan működik, hogyan tudom megtalálni, felismerni (főleg, ha más szerelmes belém), jól ápolni? Hol van a határ a saját idealizmusom/bizalmi problémáim és a tényleges intő jelek között? Hogyan tudom elkerülni azt, hogy az életközépi válság ne vessen véget a kapcsolatomnak (mint ami a családom 90%-ában történt)? Hogyan néz ki egy jól működő kapcsolat?

Háttérsztori: felnőve nem láttam magam előtt túl sok pozitív példát, és fiatalként a lehető legsz@rabb helyekről sikerült összeollóznom, hogy hogyan is kellene egy kapcsolatnak kinéznie, és most próbálom kibogozni. Amúgy köszi a kreatív kérdést, felüdülés a sok sablonprobléma mellett! =)

Megkérdezném, hogy létezik-e ez az ikerlángos dolog? Mondjuk, ha intelligens, lehet hogy körberöhögne.:)

Megkérdezném tőle, hogy az a srác, aki 20 éves koromban a nagy plátói Ő volt, tényleg vonzódott hozzám vagy csak képzeltem és hogy tudott volna úgy szeretni engem, mint a korábbi szerelmét vagy én mindig csak szamár lettem volna a ló helyett?

Teljesen félreértelmezte amit írtam 20-as is és 21-es is.

Az igazi szerelem soha nem függő, hanem teljesen szabaddá teszi az embert.

Én csak három szóban írtam le mi a szerelem valójában, egyszerűség, mert nincs mit titkolni a másik elől, nyugodtság, mert tudja mindkettő, hogy marad, és biztosak egymás iránti szerelmükben, biztonságot adó, mert a másik viszonozza az érzelmeket, gazdagabb mert minden aspektusát a közös élményeknek meg tudják élni, és egyet írnék ami szintén nagyon fontos, szabad mert nem korlátoz. A kreatív szót már nem is írtam pedig ez is éppen úgy jellemzi az igaz szerelmet.

Nem szeretetről beszéltem és a nyugodtságot nem úgy kell érteni, hogy nyugodt vagy mellette, hanem hogy nyugodttá tesz az a tiszta tudat, és az a tényleges tudatos érzés, hogy tudod, hogy Ő az igazi, és marad. A függőséget több esetben pont hogy az emberek korlátai váltják ki. Enélkül a biokémiai folyamat sem függőségbe csapna át.

Schakespeare a reneszánsz korban élt, és ugye az általad emlegetett műve dráma, szóval azért merőben mas volt akkor az élet mint most.

Azért manapság már pl. egy tini rocker szerelmes párt hidd el még a szülei sem tudnák egymástól tiltani, hiába utálnák a szüleik egymást, sőt a két tini még össze is békítené a szüleiket.

26-os, nem csak olyan jellegű akadályok lehetnek, ami Shakespeare korában létezett. Amúgy Márai vitatkozna veled, de persze az övé is csak egy vélemény.

"...a szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt...Ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb. Egy napon eljön az életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar semmit megtartani magának, nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtől, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. Később jön ez; sokan nem ismerik ezt az érzést, soha...Ezek óvatosak; nem irigylem őket....S aztán van az, hogy az ember egy napon megérti, mit akar az élet a szerelemmel, miért adta ezt az érzést az embereknek?...Jót akart velük?...A természet nem jóságos. A boldogságot ígéri nekik ezzel az érzéssel? A természetnek nincsen szüksége ilyen emberi ábrándokra. A természet csak teremteni és pusztítani akar, mert ez a dolga. Kegyetlen, mert terve van és közömbös, mert terve emberen túli. A természet megajándékozta az embert a szenvedéllyel, de megköveteli, hogy ez a szenvedély feltétlen legyen...

Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majáliséba, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben...Milyen gyanús ez! A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor eső, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik...Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál...Az emberek csiklandják és cirógatják egymást az ágyban, nagyokat hazudnak és hamisan érzelegnek, önzően elveszik a másiktól, ami jó nekik, s a maguk öröméből egy kis hulladékot talán odalöknek a másiknak is...S nem tudják, hogy mindez nem a szenvedély. ... Az élet kifejezi magát ezzel az erővel , s rögtön közömbösen elfordul áldozataitól. Minden időben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak. Az igaziak, tudod. A bátrak, a kevesek, a kiválasztottak. ...Minden igazi ölelés mögött a halál van, árnyaival, melyek nem kevésbé teljesek, mint az öröm fénycsóváinak villanása......teljes kifejezése az életnek, tökéletes átérzése a létezésnek, s ennek természetes következménye, a megsemmisülés. De ezt csak nagyon későn tudja meg az ember."