Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Helyesen cselekszem?
Egy éve ért véget egy több éves kapcsolatom. Azóta kisebb kapcsolataim voltak, és szinte egyik pasi váltotta a másikat, mert féltem egyedül maradni. Elég sokat értem az elmúlt 1 évben, és úgy vélem, most meg kell találnom a boldogságomat, anélkül, hogy egy kapcsolatra alapoznám.
Azonban ez nem egy ilyen egyszerű helyzet. Tavasszal megismertem egy igen kedves, intelligens számomra pont tökéletes srácot/férfit. Akkor kicsit félre siklottak a dolgok, és barátság lett a vége. Mai napig jóban vagyunk, mindig támogatott és igazi jó barát volt a számomra. Azonban a legutóbbi szakítás után, ami körülbelül 2 hete volt, elmondta, hogy ő többet érez irántam, és hogy ezúttal nem szeretné hagyni, hogy kicsússzak a kezei közül és másnál keressem a boldogságot. A helyzet az hogy én is többet érzek, sőt, végig többet éreztem, csak próbáltam ezt elrejteni, mert féltem, hogy csalódnék benne. Miután szerelmet vallott, bennem is felszabadult minden iránta táplált érzelmem. Úgy érzem, hogy tökéletes kapcsolat lenne belőle, és ilyen erős érzelmeim, senki iránt nem voltak még.
Mindezek ellenére, megbeszéltük, hogy csak akkor mondjuk ezt kapcsolatnak, ha személyesen is találkozunk és akkor is így érezzük. A következő találkozásunkra egy hónap múlva kerül sor. Addig szeretném magamban lezárni a múltat, elengedni a rossz elsietett kapcsolatokat, és tiszta lappal indulni.
Viszont mindezek ellenére, teljesen nyíltan beszélünk az érzéseinkről, és ha úgy hozza a helyzet, kicsit zavarban vagyunk tőle, de kimondjuk hogy szeretjük a másikat.
A kérdésem az lenne: Szerintetek jól teszem, hogy húzom a szintlépést annak ellenére, hogy minden egyértelmű?
Ti mit tennétek a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ne húzd. Már átgondoltad, letisztult benned és benne is. Akkor miért húznád?
Nem kell beleugrani a legmélyébe, építsétek fel inkább biztosan, de minek halogatnád? És persze nem árt, ha voltál egyedül is azóta. De mesterségesen húzni, váratni szerintem fölösleges.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem húzom a személyes találkozót.
Ismerem őt személyesen is azonban a tanulmányai miatt távol van tőlem. Mivel egyházi iskola náluk nem zárt be a koli, inkább vállalták az önkéntes karantént. Egy hónap múlva tud csak hazajönni és akkor találkozunk.
Hogy ez így már kapcsolatnak számít? Vagy hülyeség lenne várni a találkozóig azzal, hogy kimondjuk, hogy kapcsolat?
Igazából azt se tudom, hogy a találkozó szempontjából mi lenne a jobb. Egyik esetben sem lenne könnyebb a találkozó kezdete. Fura lenne úgy találkozni, hogy legutóbb még barátok voltunk, most meg kapcsolat, de ha nem lesz kapcsolat akkor azért lesz kínos, hogy akkor mégis mit lehet mit nem stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves 7-es igen feljebb már írtam, hogy személyesen ismerem, de akkor most kiemelem, hogy nyáron heti szinten találkoztunk és mikor legutóbb itthon volt is szánt rám egy napot.
Egyébként köszönöm az eddigi válaszokat, sokat segít, ugyanis eddig mindig elkapkodtam és ezt most nem szeretném ezzel elrontani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bocsánat, elkerülte a figyelmem. Akkor is azt mondom, hogy ha mindenképp várni kell a találkozással, akkor azt nyilván nem tudod befolyásolni, de találkozás nélkül én nem emelnék szintet. Találkozás végére biztosabban érzitek, talán kimondani sem kell, mert természetesen jön majd a gondolat. De addig nem kell felcímkézni. Ismerkedtek, közel álltok, alakul a dolog, egymásra koncentráltok. Nem vagyok a hamari nagy szavak híve, szeretem, ha hiteles és természetesen jön, magától értetődő a dolog. Szóval hagyd alakulni, ne erőltesd magadra a gondolatot.
Minden jót! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!