Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mivel már október van, megállapíthatom magamról, hogy bekattantam. Ez így érthetetlen, de lenn elmagyarázom. Hogy zárjam le ezeket az érzelmeket?
Nő vagyok. A nyáron történt, hogy egy számomra teljesen idegen ember megmentette az életemet. Tudnék mesélni, mi történt, és hogyan, de ez a gyakori kérdések felnőtt párkapcsolatok rovata, nem pedig kalandregény. És egyébként se szívesen beszélek az esetről. A megmentőm egy korban hozzám illő, vonzó megjelenésű férfi. És beleszerettem, azonnal. Azt hiszem, pontosan amiatt, ami történt, amit tett, és hogy nem akármit köszönhetek neki, mint hogy életben vagyok.
Október van, köztünk a férfivel az ég egy adta világon semmi, de semmi nincs, neki van párja is. Mégsem tudom kiverni a fejemből, hogy szeretem. Október van, szóval most már hónapok óta érzek iránta... Nem tudom, így hogy egy ilyen felejthetetlen "élmény" köt engem hozzá, hogy tudnám elfelejteni őt. Már azt is fontolom, hogy elmenjek pszichológushoz, mert az agyam és a szívem valahogy 100% összekötötte vele azt, hogy túléltem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem őt szereted, ahnem csak a gondolatot, ami csak a fejedben létezik, egy képzetet, egy ideált.
Ez így beteges kötődés.
Viszont ha nincs elfoglaltságod, akkor az eszedben lesz, mert vágysz a kapcsolatra, szükséged van összetartozni valakivel, bizalomra, intimitásra, stb...
Érthező, hogy így reagál az agyad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!