Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetne még ebből valami?
Még idén februárban megismerkedtem egy lánnyal az egyik társaságból és rögtön az első este olyan őszinte volt velem, hogy már inkább neveztem volna betegesnek, mint kedvesnek. Rögtön utána valamiért egyre jobban kezdtem keresni a társaságát és úgy éreztem ő is az enyémet, holott a jelleme számomra inkább volt elítélendő, mint szerethető (én inkább egy extrovertált, nagyképű fiúnak mondanám magamat őt pedig egy introvertált, visszahúzódó, sajnálatra méltó lánynak). Valahogy mégis elkezdtem érezni iránta olyan dolgokat amiket már rég kiöltem magamból azért, hogy ilyenek ne fordulhassanak elő többször. Többször meg tudott lepni olyan dolgokkal amik még jobban sajnálatra méltóvá tették a szemembe, mint pl. hogy sose volt még senkije (semmilyen értelemben sem). Aztán valahogy kezdtem azt érezni, hogy felszabadultabb lett ha velem beszélt, megnyilvánult ez törődésben és (legtöbbször) piszkálásban, és basztatásban. El kezdtem volna felé nyitni online is (mert addig még csak pár futó mondatok voltak), de valahogy nem jött össze soha, én próbáltam beszélni ő pedig csak válaszolt sose dobott fel témát, így egy-kettő saját téma után meg is haltak a beszélgetések, holott élőben órákon át is tudtunk beszélgetni. Aztán bevallotta (a kérdésemre), hogy ő nagyon nem szereti és kényelmetlennek érzi a messengeres társalgást, így soha nem ír senkinek sem. Most rátérnék a kapcsolatomra az alkohollal, ami igazából semmi komoly nem volt, iszogattam, mint minden fiatal, néha többet a kelleténél ami viszont neki egyáltalán nem tetszett és nagyon elítélt miatta, olyan közös ismerősökkel vett egy lapon ilyen tekintetben ami szerintem nagyon-nagyon túlzás volt. Aztán itt jön az összeférhetetlenségem, mindig megígértem, hogy nem fogok annyit inni és megváltoztatom az életmódom, de sajnos sosem tartottam be, így már csak nevetett rajtam amikor megint azzal jöttem, hogy megváltozok. Aztán beütött a krach, a távoktatás, és szó szerint nem történt semmi, 5 hónapja egy szót sem beszéltünk. Mondhatjátok, hogy miért nem hajtottam rá jobban abban az 1 hónapban, hát igazából nem éreztem magamat felkészültnek egy komoly kapcsolatra (+ az idő felében azt se tudtam mit érzek iránta, megvetést vagy szeretetet, vagy csak idővel elmúló vonzalmat) és nem akartam szegényt belerángatni egy olyan kapcsolatba ami neki első lett volna és csak rosszul jöttünk volna ki belőle. Az elmúlt egy évben talán életem legrosszabb időszakait éltem át (az egyetemi pezsgő élet és az önmagam roncsolása is nagyon ment), amire nagyon-nagyon-nagyon nem jó hatással volt a távoktatás, néha az alkoholba menekültem, mert máshogy képtelen voltam aludni vagy elfogadni azt, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok, ezért nem is foglalkoztam a lánnyal egyáltalán. Viszont most sok álmatlan hónap után végre azt érzem, hogy sikerült, megtaláltam magamat és összeszedtem az életemet. És akkor most jön az igazi kérdés, amire nem várok kioktató választ, tudom a saját hibáimat és be is látom őket, inkább véleményt vagy építőjellegű kritikát várok. Vajon kíváncsi még rám? Ősztől (ha nem üt be megint a krach) úgy is egy társaságban leszünk egy pár helyen, viszont én felkészültnek érzem magamat most már egy komolyabb kapcsolatra és rájöttem, hogy ez nem csak ideiglenes vonzalom volt hanem tényleg bele szerettem (ami még eddig egy lánnyal sem sikerült életem során) és gondolkodok azon, hogy végre elhívom valahová, hogy tiszta lappal újrakezdjük, viszont nem tudom, hogy egy ilyen lány mint ő mennyire vette jó néven, hogy hónapokig nem kerestem és rá se hederítettem, és, hogy vajon egyáltalán ő így érez-e irántam?
Ui.: Soha nem volt gond egy lánnyal való kezdeményezés, azért mert sose vettem őket komolyan és nem érdekeltek a következmények, de ő nála - életemben elsőnek - félek attól, hogy visszautasít.
+1 én is bánom
2. Semmi értelme, tini problémák egy egyetemistától..
Ha már végig olvastam leírom, hogy szerintem hagynod kéne a francba. Úgyse szeretnéd, hisz szánalomra méltónak tartod.
Mások is mondták már, hogy olyan gyorsan repkedek témák között, hogy nem tudják követni, úgy látszik ez írásban is megy, vagy csak emberek maradtak ki szövegértés óráról, mindegy is. Tini problémának én személy szerint nem nevezném, sosem éreztem magam igazán tininek, most pedig se időm se kapacitásom nem lenne olcsó tiniproblémákra( mivel ebben a pillanatban is a jogi alapjait fektetem le a vállalkozásomnak, de ez nem jön ide).
Viszont kihagytam egy fontosabb dolgot, köszönöm hármas, hogy rávilágítottál, már egyáltalán nem tartom szánalomra méltónak, ő volt az első antiszociális introvertált ember akinek sikerült elérnie, hogy őket is úgy fogadjam el ahogy vannak és ne nézzem le, a legjobb haverom is ugyanilyen cipőben jár még is mióta ismerjük egymást se sikerült elfogadtatnia velem azt, hogy ők is emberek (ami eléggé kihatott a barátságunkra de az egy másik történet).
Tényleg, én sem értem a lényegét, annak amit leírtál... Felesleges. Mi nem tudjuk, hogy ő neki mennyire tetszel. Meg, hogy mit érez irántad. Szinte, csak magadról beszéltél. Hülyeség volt ezt kiírni, felesleges volt.
Mellesleg, elkérhetted volna a telefon számát messengeren, és akkor telefonon is beszélhetettek volna.
Szerintem, is hagyd a lányt nem hiszem, hogy szeretnéd, amiket leírtál azt vettem le, hogy nem vagytok egy világ.
Ennyi idő után, hogy nem is kerested, így nem hiszem, hogy lenne esélyed.
Én felkeresném valamilyen módon a lányt. Legfeljebb elutasít. Na és...?
Mondd el, amit ide leírtál. Hangsúlyozd ki, hogy megváltoztál és ez így is marad. Ha nem akarja elhinni, ajánljad fel, hogy tegyen próbára. Lehet, hogy ő már lezárta az ügyet, de lehet, hogy nem. Próba - szerencse. Sok sikert!
3) Én végigolvastalak és tudtalak követni, és a kérdésed is értem.
Keményen vagy kedvesen mondjam?
Vagy megtanulod magadtól, vagy majd az élet megtanít, hogy semmi de semmi jogod lenézni másokat, inkább sepregess a saját házad táján (van mit), mert az alkohol problémák nagyon nincsenek egy vonalban pl az "antiszociális" vagy introvertált emberekkel. :-) ÉS itt azt értem, te vagy a gázabb. (no offense)
Engem pl mindig vonzottak és én pl imádom az antiszoc, intro embereket.( Bár tény, hogy általában fiúknál ez cuki, lányok akik ilyenek azt vallják, hogy ők nehezebben tudnak boldogulni emiatt.) Szerintem nagyon érdekesek tudnak lenni. Én magam elég sok féle emberrel ki tudok jönni, de akiket igazán kedvelek, azok a típusú intro-k, akik kegyetlenül őszinték, és akik tesznek a normákra, simán 2 szóval lerendeznek helyzetet hogy csak lesnek mások. Imádom. :)
A nagyképűség, de főleg ez a felszínes lenézés taszító tud lenni. Főleg egy intronak szerintem...
Van egy tippem amúgy, miért fogott meg.
Mert láttad, hogy valaki, ő mert veled olyan szinten őszinte, eredeti lenni, hogy közben felvállalta az összes sérülékenységét is és valódiságát előtted. Amit te a felszinességed miatt pl sose voltál képes felvállalni mások előtt, és felszínesen persze, lenézted.
Viszont én pont ezért imádom ezeket az embereket. Csodálatra méltó, nem játszanak neked szerepeket, nem fognak neked az elvárásaidnak megfelelően szerepet játszani. Ez az amit te nem mondhatsz szerintem el, mint akinek fontos a külső megítélés.
Ha elkezded vizsgálni önmagad, hogy miért veted meg ezeket az embereket, neked kell tudnod a választ.. És hogy hirtelen most miért vonz mégis a jelleme. Nyilván mert rájöttél már magad is, hogy egyáltalán nem megvetésre való ez. Én imádom a különcöket, mindig is vonzottak nőként, és barátként is, a tucat nagyképű emberek uncsiiik!
És válaszolva az igazi kérésedre: próbálj meg beszélni vele, csak úgy fogod megtudni, érdeklődj irénta és szintén figyelj rá. Egy extro és egy intro tök jól ki is egészítheti egymást, és tanulhattok egymástól. DE előbb TEDD RENDBE A FÜGGŐSÉGED és rendezd a gondjaidat.
Na, köszönöm mindenkinek a választ.
#7 Eléggé más nézőpontból írtál, és ez tetszett. Igazából, szerintem muszáj szerepet játszani az embereknek, mert ha érzelmek vezérelik sokkal kevésbé produktívabbak, ami nekem fontos, mert a másik nagy szerelmem a pénz és a nélkülözés, gondolom ezért alakulhatott ki a nagyképűségem.
Ezért nem értek egyet az introvertált életstílussal, néha magukért nem mernek kiállni nem, hogy valahol még főnökök legyenek ahol emberekért és milliókért felelnek magukon felül. Igaz, sajnos nem maguk tehetnek arról, hogy ilyenek, ő is és még sok mások, basztatás áldozatai voltak, őt is általános iskola óta bántották, és sajnos olyanok, mint én (mondjuk lányt sose bántottam, csak pár srácnak keserítettem meg az életét) lehet ezért nem mer teljesen megbízni bennem. De mégis sajnálom, hogy így nőt fel szegény, ezért nincs önbizalma, de egyáltalán nem értek az ilyen emberekhez, így nem tudom, mit is szeretne vagy akarna, nem tudom, hogy a megnyílása előttem és az, hogy magabiztosan beszél nekem, és piszkálódik, mit is akar jelenteni, pedig én egyáltalán nem vagyok a legbarátságosabb ember, hamar kiosztok és földbe tiporok másokat, mondjuk neki nem szóltam még be egyszer sem, próbáltam a legtoleránsabb lenni, pedig olyanokat mondott néha, hogy én éreztem kellemetlenül magam.
Lehet, hogy végre (talán valaki tanácsára, akinek a szavára sokat ad) elszánta magát és megpróbált "harcias, belevaló" lenni.
Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Nem mindig igaz, de lehet, hogy a Ti esetetekben így van.
Ha a szerencse úgy kedvez és összejöttök, akkor nagyon nagy jóakarattal arra figyelmeztetlek, hogy az előbb leírt kommentedben említett agresszivitásod (így írtad: "...egyáltalán nem vagyok a legbarátságosabb ember,"...) ne mutasd ki feléje, mert végtelen szerencsétlenné tennéd őt! Nagyon kérlek, hogy gondold meg jól, hogyan leszel képes vele szemben simulékonyabb lenni. Ha szerinted nem fog menni, akkor ne keserítsed el az életét egy percre se!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!