Ha a párom az a tipikus veszélyt kereső fiú volt gyerekként, én meg max szelektíven, akkor hogy szerethetett belém?

Én mindig is rühelltem, ha kötelezően veszélyes dolgokat kell csinálni hogy menőjenő legyek a társaság előtt, csak jól akartam magam érezni minden pillanatban. Pl: sodrásos folyóban én a part mellett sodrásnak visszafelé úsztam, és élveztem hogy úszhatok és a fizika igénybevételt, aztán kissé plöttyedt tesóm röhögött rajtam hogy egy helyben úszok, és hasonlóak.

Szeretek egészségesen élni, ezzel is bajuk volt. Az egész családból szinte mindenki a tv előtt rohadt, egyedül én untam azt rettenetesen. Na de ha ők kimentek, akkor egyből 10 m magara kellett mászniuk vagy folyóba ugrálni, vagy átúszni egy veszélyes szakaszt. Ja és a folyón imádtak a sodrással lefelé haladni, mikor nem kellett úszniuk igazából, de ők húúúdebátrak hogy mekkora szakaszt tudnak lebegni.

A párom kicsit ilyen mint ez amit írtam, de nem mindenben, de azért érezni ezt benne.

Néha csináltam veszélyes dolgokat de sose azért hogy menő legyek, hanem mert pl nem volt biztonságos útszakasz én meg sportolni akartam, és néha utólag mondtam magamnak hogy na ilyet többet nem vállalok be.

De ha tudtam úgy csinálni valamit amit szeretek hogy ne kelljen a kockázattal vacakolni közben, akkor ugyan nem érdekelt engem hogy én most jaj nem menősködök és mások szerint óvatos vagyok. Ha éles helyzet van bátor vagyok. De nem menősködök. Ő pedig menősködött, amire néha büszke.