Mit tegyek, ha tökéletesnek tartok valakit, aki keresztül nézett rajtam, aztán megalázott, és valójában nem jó ember?

Iszonyatosan megtetszett nekem, és közeledtem felé, de hamar érzékeltem, hogy kb. le se sz**r, ezért leálltam, és csak távolból szomorkodtam. Aztán mégis úgy láttam érdeklem, majd amikor erre reagáltam, egyáltalán nem nyomulósan, mert nem voltam már biztos magamban, megalázott, és érzékeltette, hogy lenéz engem, és hogy egy pillantást sem érdemlek. Ami a legrosszabb, hogy élvezte, hogy megalázhat, szemét volt velem és direkt csinálta. Többször megpróbálta eljátszani ugyanezt, csak egy idő után erőt vettem magamon és nem hagytam magam. Hallottam később, hogy ő ilyen, és más sz**rságokat is meséltek róla, amiket csinál, amik alapján egy gerinctelen kis senki, és el is hiszem, látom én is.

Ennek ellenére, ha meglátom odáig vagyok, nem tudom elképzelni, hogy valaki mást fogok akarni, annyira okos, vonzó, művelt, jó a stílusa, közös az érdeklődésünk, annyira tetszik minden szempontból, persze azt leszámítva, amiket művel.

Nem vagyok normális, tudom. De miért van ez, hogy lehet, hogy mégis tetszik, mégis remélem, hogy egy nap majd kiderül, hogy ő más? Miért érzem azt, hogy azért utasított el, mert én nem vagyok elég jó neki? Jónak akarom látni, és úgy érzem messze felettem áll. Pedig bárki mással ha ezt történik, azonnal azt mondom, hogy ez egy sunyi kis f**sz, és ő az aki nem érdemel meg senkit, nem pedig fordítva.

Úgy érzem, ha lesz majd valaki más, az sem lesz olyan magas szinten, mint ő, és bárki akinek megtetszem bénább ember, mint ő, mert ha olyan szinten lenne mint ő, akkor nem tetszenék meg neki.

Hogy tudnék kigyógyulni ebből a gondolkodásmódból?

20/L