Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » A párkapcsolatokban mindig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párkapcsolatokban mindig egy győztes és egy vesztes fél van?

Figyelt kérdés
A családomban apa volt a győztes, anya pedig a vesztes. Apa mindent elvett anyától, amit csak tudott. Megalázta és kihasználta, ahogy csak tellett tőle. Én már gyerekkoromban megfogadtam, hogy ha nekem lesz egy barátnőm, ő soha nem jut olyan sorsra, mint anya. Így is lett, én lettem a vesztes. Most lett vége az első kapcsolatomnak és tönkre vagyok téve. Annyi mindent megtettem érte, beletettem a szívem összes szeretetét, minden időm, energiám és pénzem úgy használtam, hogy a barátnőmnek az a lehető legjobb legyen. Ő pedig csak elfogadott mindent tőlem, de beletenni semmit nem tudott. Megcsalt, kihasznált, kigúnyolt mások előtt, megalázott, érzelmileg zsarolt, manipulált, tönkretette a baráti kapcsolataim. Gyűlölöm őt is, meg magamat is, amiért apával ellentétben én önzetlen akartam lenni. Tudom, hogy vannak hibáim, de esküszöm, ezért a lányért a világon mindent megtettem, amit csak módomban állt. Fáradtság, lustaság, önzés, büszkeség sosem voltak a kifogásaim. Hittem benne, hogy ha teszek érte, akkor lehet jó. Most az élet mégis az apámat igazolja, akitől annyira különbözni akartam. Nagyon fáj, amit velem tettek. Úgy tűnik, ezt érdemli, aki érez. Akár férfi, akár nő. Ha nem bántok és használok ki másokat, akkor engem fognak.

2020. máj. 31. 11:41
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Egy kapcsolatban az lenne a normális, ha mindketten beleadtok valamit. Nem a legjobb az, ha valaki 90%ot ad bele a másik meg csak 10et.

Az a probléma, hogy ezt is akkor vetted észre mikor már szakítottatok. Ha a kapcsolat közben észreveszed, hogy semmit rak bele a párod, akkor meg kellene ezt beszélni, vagy otthagyni az illetőt.

Egy csalódás miatt fölösleges mindent általánosítanod és fölösleges mindent feladni. Most gyógyítsd meg a sebeid és utána keress olyat, aki ilyen téren is megfelel neked.

2020. máj. 31. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Egy párkapcsolatot nem nyerhetsz meg, döntetlent se játszhatsz, de veszíthetsz és bármikor kiszállhatsz.
2020. máj. 31. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
67%
Ezek nem győztesek vagy vesztesek, hanem egy nárcisztikus pszichopata meg egy kapcsolatfüggő nyámnyila.
2020. máj. 31. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szeretni lehet okosan és ostobán is. Ti anyukáddal az utóbbit csináltátok. Egy páekapcsolatban a szeretet nem azt jelenti, hogy te megstűnsz létezni és kizárólag a másik igényeit veszed figyelembe még akkor is, mikor nyilvánvalóan nem kölcsönös a dolog, sőt ő abszolút nem értékeli vagy viszonozza. Nincs baj a hozzáállásoddal, csak ne ess át a másik oldalra és légy magadnak is fontos és nyisd ki a szemedet, láss.
2020. máj. 31. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

A hármas pont azt írta le ,amit én akartam.


Szóval apád egy nárcisztikus pszichopata, és te is egy olyan lányt fogtál ki.


Most rajtad a döntés, hogy vesztes leszel, és sajnálod magad évekig, vagy elkonyveled tanulopénznek, és végre szabad vagy.


Ettől függ, hogy vesztes vagy nyertes vagy.

Hogy mit hozol ki az adott helyzetből.

2020. máj. 31. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Anyudban és benned megvan a "leereszkedő", saját magad feladása más boldogságáért vérvonal csak azért, hogy így harcoljatok ki magatoknak szeretetet és megbecsülést. Ez nagyon rossz... majdnem ugyan az mint az apádé, csak apád mást tesz tönkre ezáltal, te meg saját magad. Mindenben az aranyközéputat kell választani. Annyit adj amennyit kapsz!! Nyilván nem grammra pontosan, meg hétfőn én adtam kedden akkor ő következik, hanem 2 havonta ülj le egy kicsit gondolkozni, merre tartotok, mit veszel észre rajta, megérdemlie, te mit kapsz tőle stb.
2020. máj. 31. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem mindegy,hogy ezt a szeretetet,gondoskodás kinek adod egy kapcsolatban,mert nem mindenki érdemli meg.Ne hagyd magad kihasználni,ne adj többet mint amit kapsz a másiktól,mert akkor hülyének néznek,és ezért fáj most ennyire.Remélem segítettem,ne keseredj el!
2020. máj. 31. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Egy párkapcsolat jó esetben nem győztesekről, vagy vesztesekről szól. Érdek- és dacszövetség az, nem háború.
2020. jún. 1. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!