Inkább az idősebbekhez szólna a kérdésem. Ti milyen különbségeket fedeztetek fel?

Az érzés volt nekem más.. Főleg egy idő után.

Első tiniszerelmemet gondoltam a nagy Ő-nek, aztán persze kb egy évre rá kiderült, hogy nem ő az :D

Akkor lányként, ez nagyon fájt és többször voltam bizonytalan.

Utána volt pár kapcsolatom, egyik se volt az igazi, mindegyikhez tudtam alkalmazkodni, jó volt minden, mégis volt bennem olyan érzés, hogy ez nem illik 110%ban hozzám. Ebben a kapcsolatban én 10 év múlva nem lennék boldog.

Minden kapcsolat elején azt gondoltam, hogy nagy ő jó lesz, aztán mikor eltűnt a rózsaszín felhő, meg már senki nem titkolt semmit (7hónap-1év körül jönnek ezek elő) akkor elkezdtem gondolkodni.

Mikor megismertem a mostani párom (vőlegényem) teljesen más volt minden.

Ő kezdetektől fogva megértett és elfogadott. Nem azért mert ismerkedtünk és jópofizni akart, hanem mert tényleg ilyen. Az előző kapcsolatokból hozott tapasztalatok miatt, először tényleg azt hittem, hogy ő is azért mondja a szépeket mert csak 3-6 hónapja vagyunk együtt. De ő mondta ezt 1.5 év után is, amikor már nincs rózsaszín köd. Mondta 2 év után is és mondja a mai napig. Mikor neki elmondtam, hogy mi volt velem régebben, akkor nem ítélt el semmi miatt, nem vágott hozzám semmit, hogy mit csinálhattam volna másképp. Neki teljesen alap volt, hogy pár hónap után bemutatott a családjának, barátaival is előtte már találkoztam. Sose engem szólna le valami miatt, hanem először magában keresi a hibát. <— Ez egy olyan dolog volt ami előtte teljesen más volt. Ha karácsonykor felszedtem kicsit, akkor volt hogy 3 éves kapcsolatban megkaptam, hogy mozogjak, mert híztam... Ő sose mondott ilyet, sose célzott rá, mert olyankor mindenki eszik az egész családnál és megesik, hogy feljön 3-5 kiló, amit az ünnepek után amúgy is mindketten leadunk. Ha valamelyikünk hibázott, akkor sose kiabáljuk a másra, hogy “ez a te hibád”

Teljesen más minden. Bennem az érzés sokkal teljesen más. Azthittem az első szerelem érzetéhez semmi nem fog hasonlítani, mert sehol nem lehetek már teljesen boldog, aztán jött ő. Vele 10 év múlva se érezném azt, hogy valami nem jó, 110%ig minden szuper. És egyszerűen mindennap hálát adok, hogy ő itt van nekem.

Nekem a legnehezebb a türelem volt, sokszor azthittem, hogy ő nem létezik és nekem itt már nincs se párom se helyem. Volt hogy lentebb adtam az igényeim csak végre legyen valaki velem... Na ez volt a legnagyobb hiba. Nem baj, ha valaki egyedül van, nem vagy attól kevesebb.

Amikor megtalálod az igazit, csak idővel derül ki.

Nagyon ritkán fordul elő a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt.

A férfiak abba szerelmesednek bele, aki már az első látásra tetszik nekik. De abba aztán rögtön. A pasi vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt.

Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt "tündér", rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele.

Ám ha mégis eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Felsimeri a meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyákat, szokásokat, mániákat...... vagy, nincsenek ilyenek, s akkor mondhatja: Ő az igazi !

Korábbi kapcsolataimban is úgy álltam a barátnőimhez, hogy ők a nagy Ő-k. Persze azóta tudom, hogy nem, de a mostaninál látható hogy nagy eséllyel az lesz.

A különbségek: ha van vita, nem lesz veszekedés belőle, nem az számít hogy "ki nyer". Nem vagyok leszólva azért ha nekem tetszik valami, ami a páromnak nem, nincsenek hazugságok stb