Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha engem szeret, miért mással képzeli el a jövőjét?
A nyáron találkoztunk, egy fesztiválon. Nem vagyok az a típus, aki 4 mondat után már a srác szájában van, és akkor is igazából csak beszélgettünk, táncoltunk. Megkeresett Facebookon, bejelölt, utána már másnap délután írt, hogy aznap nem akarunk-e náluk kezdeni, utána ha szeretném, bevisz a vip-be, meg tök jó lenne megint együtt bulizni. Mondtam, hogy én már nem vagyok lent a Balatonnál, de azért jól éreztem magam én is. Gondoltam hogy akkor ez ennyi volt (pedig nekem már azelőtt tetszett, hogy írt volna). De nem, mert aznap végig beszélgettünk chaten, utána is és valahogy szóba jött, hogy én augusztus végén költözöm fel Budapestre, ahol ő is él... Hát hogy akkor találkozzunk. És nem szoktam belemenni az ilyenekbe, de vele tényleg bármiről tudtam beszélgetni, nem az üres "mizu mit csinálsz hol tanulsz" beszélgetés volt közöttünk soha. Igen, csak közben megtudtam, hogy neki barátnője van. :))) Mikor ezzel szembesítettem, meg hogy tudom és ne próbáljon hazudni, akkor lefagyott és mondta, hogy ő ezt nem így tervezte, elmondta volna és hogy ez nem ellenem irányult, bonyolult nagyon. 2 hétig nem beszéltünk, minden nap virágot küldött, meg kisregényben hogy mennyire fontos vagyok neki. De ettől függetlenül Instagramra ugyanúgy kirakta, ahogy a barátnőjével csókolóznak a liftben, vagy hogy éppen hol ebédelnek együtt... Erre az volt a válasz, hogy az csak egy színház és "muszáj". Utána januárban elutaztak, és ahogy odaértek, már írt, hogy a 17 órás repülés alatt folyton zenét hallgatott, és minden számról én jutottam az eszébe, meg ahogy felszálltak, már hiányoztam neki, stb. De mégis a barátnőjével ment, és nem velem... Meg múltkor egy társaságban voltunk, és ott mondták a többieknek, hogy az ő kapcsolatuk a nagybetűs szerelem, ami a legjobban fájt, az az, hogy a srác mondta, hogy ő úgy érzi, hogy neki egy másik életben is csak a barátnője lehetne a szerelme és tudta, hogy ott vagyok, tudta, hogy hallom. Ott derült ki az is, hogy a srác már pontosan tudja, hogy fogja majd megkérni a barátnője kezét... Előtte reggel meg nekem könyörgött, hogy csak még 15 percig ne keljünk fel az ágyból.
Én ott felálltam és eljöttem, utána meg egész hajnalban üzeneteket írt, hogy ő ezeket nem úgy értette, és csak a béke kedvéért mondta, meg ha ott mindenki előtt felvállalta volna, hogy mit érez irántam, akkor az lenne a bajom. 2 éve együtt vannak, ebből több, mint másfél éve élnek együtt. Tudom, hogy ez már egy komoly szintje a kötődésnek, és biztos én is egy rizikófaktor vagyok, hogy 21 évesen még sosem volt kapcsolatom. De egyszerűen nem értem ezt, hogy miért jó ez neki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Honnan szeded, hogy téged szeret? Nem szeret. Ha szeretne szakitana.
"az csak egy színház és "muszáj"."
Na persze.
Hogy ez miért jó neki? Egy kis változatosság a barátnő mellett. És tuti nem te vagy az első.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mert téged (dugni) szeret.
Egyébként meg legyen már benned egy kis tartás...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
" Előtte reggel meg nekem könyörgött, hogy csak még 15 percig ne keljünk fel az ágyból."
És mit csináltál az ágyban egy férfival, aki egy másik nővel él együtt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!