Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti mondotok erre? Már nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mondotok erre? Már nem lesz soha minden a régi? Mit lehet tenni? Van még menthető?

Figyelt kérdés

Vázolom az esetet, habár csöppet sem könnyű:


Van egy pár. A pasi 25 éves a lány 21. Két éve vannak együtt, már együtt is élnek. A lány szereti a fiút, de nem rég majdnem ("majdnem") megcsalta őt. Semmi sem volt, csak csókolózás. Az egyik exével. Kétszer is... Majdnem több is lett belőle. De nem lett, elsőre idejében visszatáncolt, a következő alkalommal a barátja már sejtette, és rajtakapta.


Valami megváltozott. A fiú előtte nagyon kedves volt, amolyan gondoskodó. Papucs nem volt, ellenkezőleg, erős jellem, de nagyon gyengéd, érzékeny típus is.

De ezután mintha nem akarna szakítani, de szorítani akar az övön. Még sosem beszélt így a lánnyal, és ez a lánynak akkor is fáj, ha tudja, hogy hibás.


Mielőtt lelépett volna a fiú azt mondta: "Hányingerem van." A lány próbált magyarázkodni, és ekkor lett a baj:"Fogd be! Ha mégegyszer a szemembe hazudsz... Legszívesebben felpofoználak! De fékezem magam, mert te csak egy gyenge kis ***** vagy! De most aztán túl lőttél a célon!" Aztán elviharzott, a lány meg vissza akarta tartani, de az azt mondta "Ne érj hozzám! Rosszul vagyok a mocskos kezedtől!"

Szóval amíg a pasija haza nem jött otthon sírdogált. Mire az végül megérkezett. Kidühöngte magát és hazajött. Jól leszidta a barátnőjét. Le kellett ülnie elé a kanapéra, az meg kiabált, azt mondta csalódott, azt hitte ez köztük több mint kapcsolat, és ezt most nem tudja elviselni. Még meglátjuk mi lesz, de az biztos, ha mégegyszer megcsalja, (csettintgetett a lány arca előtt) kénytelen lesz szedni a sátorfáját.


A lány szégyellte magát, tudta, hogy megbántotta. És azért ahogy ez a férfi viselkedik most vele. Mintha meg akarná alázni. Például a monológ közben cigit vett a szájába, az ujjával jelezte, hogy a lány gyújtsa meg. Aztán, hogy hozza a hamutartót és tartsa. Egy férfit is meg lehet bántani, de miért kell megalázni a társát??

Azt is közölte, hogy "mostantól itt új rend lesz." Mármint úgy hogy 'Itt én parancsolok!" Mondta.


Természetesen a lány mehetett a nappaliba aludni. De vajon meddig lesz még ott? Már három napja ott alszik, három napja csak undok vele a barátja, ugyanúgy viselkedik mint azon a bizonyos estén. Parancsokat osztogat, hozd a hamutartót, önts egy italt, csináld ezt csináld azt, és ne nyúlj hozzám!, Szóval néha fenyegetőzik.


Ez is fáj a lánynak. Hogy is ne fájna. Kétségbe van esve. Alig tud aludni. Rosszul van. Nem tudja hova forduljon. Mit tehetne. Már nem bízik benne a fiú? Végül csak szereti ezt a férfit. Egy kis kikacsintásról volt szó, semmi másról. Másról nem is szólhatott. Hiszen állítólag a pasi akivel együtt él, a legjobb szerető akit ismert. Ez akkora bűn? Semmi sem lesz már a régi?


Ti mit mondotok erről?



2020. febr. 12. 22:12
1 2 3 4 5
 41/43 A kérdező kommentje:

Hihetetlen szerencsém van ezzel a pasival! A kárörvendésetek már nem is érdekel. Pontosan azért szeretem, mert Ő nem olyan mint ti. Sokkal jobb mint bárki más.


Megbántottam, de többet nem tenném, és nem is fogom, még mindig nyomorultul érzem magamat. Fogom is. De Valentin napon azt mondta "Szeretnék veled aludni." És ez volt életem egyik legjobb hétvégéje. Sajnálom, hogy holnap vissza kell térnünk a napi rutinba, mert szívesebben tölteném együtt vele az időt. Nincs minden rendben, talán nem is lesz minden olyan mint régen. Amit tettem végső fokon nem felejtés tárgya. Még sokáig sírni fogok elalvás előtt. De Ő is akarja. Megpróbáljuk rendbe hozni.


Nem is tudom, miért írtam ezt meg itt. Talán csak mert akartam, hogy lássátok, engem is lehet szeretni.

2020. febr. 16. 23:33
 42/43 anonim ***** válasza:
100%
Annyira nem lehet minden rendben, ha mar reg leszarja mindenki, de te meg mindig ide jarsz bizonygatni az igazad...
2020. febr. 17. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/43 anonim ***** válasza:
50%

Na, mi hír azóta, kérdező? :)

Remélem, együtt vagytok még és jól haladnak a dolgok.

2022. júl. 24. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!