Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha már nem sírok utánna akkor már túl léptem rajta?
Volt egy elég bonyolult kapcsolatom egy fiúval.
Az a lényeg hogy rá jöttem hogy ő tényleg nem teper utannám, és eddig is csak kihasznált.
Kb úgy 2 éve kezdődött el köztünk valami, amiből csak pár alkalom össze járás lett(bevallom az elején én is így akartam, mert semmi komolyat nem akartam tőle).
Aztán ez változott mert el kezdtem iránta érzéseket táplálni. Ezt még az elején nem is közöltem vele, majd már tényleg nem bírtam és leirtam neki. Még féltékennyé is akartam tenni egyik osztálytársam bátyjával, ami sajnos nem úgy alakult ahogy terveztem. Lényeg hogy ezek után egy utolsó találkozásban(ő ajánlotta fel)egyeztünk meg. Nos és itt történt meg az amire nem számítottam. Teherbe estem tőle. Amikor megtudtam hogy 100% az vagyok akkor döntöttem úgy hogy én ebből őt kihagyom, mert úgy is tudtam hogy nem fog kiállni mellettem. Meg megtudtam róla pár dolgot, ami azért eléggé lesújtott. Drogozik, füvezik stb. Ezért az elvetetés mellett döntöttem.Ezt azóta se tudtam kiheverni, egyszerűen akármikor meglátok egy kisbabát előtör belőlem hogy mit tettem és furdal a lelkiismeret. Utánna még egyszer találkoztunk, de többet nem keresett, ezért az idő múlásával azt vettem észre hogy már nem foglalkoztat.
Egyedül azon nem tudtam túl tenni magamat hogy lett volna egy közös babánk, ezt szerintem soha sem tudom magamnak megbocsátani.
19/l
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!