Mi ez az érzés? Nektek volt már hasonló? Együtt vagytok még vele?

Nem tudom mennyire ismered őt, de lehet vannak olyan dolgok amikről nem tudsz. Nem rosszból mondom, de nekem is vannak olyan dolgok amit nem biztos, hogy elmondanék, de lehet egy idő után kibukna a kapcsolatban és lehet ő is ilyenre utalt. Beszélgess vele sokat, kérdezd az életéről, ha nem ismernéd még mondjuk őt annyira. De lehet csak úgy mondta és nincs semmi ilyen.

Sok boldogságot nektek, tartson legalább 100 évig.

Volt olyan, hogy nem éreztem azt a fajta szerelmet, amit korábban. Csak folyamatos nyugalmat és biztonságot. Nem kifejezetten hozott lázba a jelenléte, de a hiánya nagyon feltűnő volt akkor is, ha másnap találkoztunk újra. Olyan érzés, mint mikor hazaérsz. Semmi intenzív izgalomhullám, csak hirtelen lecsendesedik a világ...

Szerintem akkortól voltam igazán szerelmes. Azóta is együtt vagyunk. :)

26N

Igen, nekem is ez a "hazaértem" érzés volt mindig is, a nyugodt biztonság érzése kb a megismerkedésünk pillanatától kezdve, és mindez nálam ráadásul őrült szenvedélyes szerelemmel párosult nem sokkal későbbtől már. Olyan érzés, mintha világéletemben ismertem volna, pedig csak 21 évesen ismertem meg. Vele olyan természetes az együttélés, a beszélgetések, a programok, a kapcsolat úgy általában, nem kell erőltetni semmit, kb minden megy magától.

Szerintem ezt érzi az ember, amikor igazán hozzáillő párt talál. Nyilván aki hozzád tökéletesen illik, az máshoz nem fog annyira, és a rossz múltbéli tapasztalatok alapján mondhatta azt, hogy nehéz eset. Én is nehéz eset voltam azoknak az exeimnek, akikkel nem illettünk össze. Én is azt hittem, hogy az állandó hiszti és féltékenykedés a személyiségem része. Mint kiderült, nem az.

Nekem egyébként ő a férjem, már jó pár éve, és a házasságunk tökéletes. Ugyanezt kívánom nektek is :)

Amit fentebb leírtak egyetlen egy emberrel éreztem eddig életem során. Amikor együtt voltunk az a mérhetetlen nyugalom ami rám telepedett, szinte mintha hazaértem volna egy hosszú nap után. Nem volt rózsaszín köd ami elvakítson, nem izgultam, nem volt megfelelési kényszerem iránta.

Egyszerűen a közös programok és beszélgetések bármiféle erőltetés nélkül mentek, és éreztem hogy szeretem, de nem úgy mint mikor elöntik a tested a hormonok és teljesen behülyülsz.

Bárhova mentünk, ismeretlen helyekre, sose feszengtem, pedig olyankor szoktam. Teljes biztonságban és nyugalomban éreztem magam vele. Már csupán a jelenléte elég volt hogy ezt előhozza belőlem, és feltűnő volt a hiánya már akkor is ha csak 10-15 méterre sétáltunk el egymástól.

Azt nem tudom hogy ő is így érzett e velem kapcsolatban, mert sosem mondta el. De mint később kiderül ő valószínűleg a rózsaszín ködös szerelmet keresi. Nem voltunk együtt túl hosszú időn át de életem legfájdalmasabb szakítása volt. Azóta csak remélni tudom hogy találok majd megint olyan embert akivel ezt újra átélhetem.