Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nincs annyi egy lányban hogy megmondja azt hogy nem akar velem többet találkozni?
Hetek óta azon szomorkodom és azon gondolkodom hogy miért csinálja ezt, meg mit ronthattam el.
Ha pl egy szórakozó helyen ismertem volna meg és nem akar semmit akkor persze megértem. De itt teljesen más a helyzet. Bulin kívül, józanul ismertük meg egymást, eleinte úgy érzetem volt köztünk vonzódás. Többször találkoztunk, voltak programjaink, sőt még a szüleit is ismertem. Láthatta rajtam hogy tetszik nekem, úgy is viselkedtem vele. Erre hetek óta mintha felszívódott volna. Rendszeresen használja a fb-ját tehát látja hogy írtam, de annyi nincs benne hogy leírja azt hogy nem akar többet találkozni, és minden jót!? Mert itt azért már nem voltunk annyira ismeretlenek tehát ennyit szerintem megérdemelnék. Mert nem is az zavar legjobban hogy nem akar találkozni, hanem jellemtelen módon nem válaszol, mert ha elköszönnénk egymástól kicsit könnyebb lenne, de így csak emésztem magam hogy miért csinálta ezt...
Én ha ilyen helyzetben lennék biztos megmondanám a lánynak szépen hogy mi a gondom, és nem csak eltünnék.
Nem az lenne a korrekt ha őszintén elmondaná, vagy leírná hogy nem akar semmit?
Vagy lehet azért csinálja ezt mert még nincs túl az előző kapcsolatán? De ezek után én már nem tudnék benne megbízni, meg hinni neki.
Légyszi segítsetek!
Emberek többsége ilyen gerinctelen.
Ne várt tőlük többet.
Vissza nem írni, felszívódni a legkönnyebb.
Tilts le a franca, nem érdemel többet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!