Volt már olyan veled, hogy egy olyan emberbe lettél igazán szerelmes aki egyáltalán nem tetszett előtte és nem is keltett semmilyen vonzalmat benned?

Volt. Gyerekkoromban, a pesti nyaralás alkalmával egy kislány és a szülei ugyanott szálltak meg, ahol mi. Emlékszem rá, hogy nem volt valami szép kislány, valamiért mégis olyan vonzalmat éreztem iránta, amit a mai napig fel tudok idézni magamban. Ő is hasonlóan érezhetett, mivel emlékszem, hogy mindig kérdezte, hogy mit kértem ebédre, és ő is azt kérte. Lehet, hogy lelki társak voltunk.

Igen, volt. Több éve ismertem, még sem figyeltem fel rá "úgy", közömbös volt szamomra, és mikor komolyabban elkezdtünk beszélgetni, akkor megfordult bennem minden. Annyira egy hullámhosszon pörgött az agyunk, meg tudtam nyílni neki, úgy éreztem, hogy ő tud kezelni engem, kedves, vicces, beleszerelmesedtem. Sajnos csak egyoldalú volt a dolog.

Igen. Először kifejezetten taszított a külseje, aztán kiderült, hogy fergeteges a humora, nagyon okos, és egyébként kifejezetten férfias jelenség. Amikor végképp kicsúszott a talaj a lábam alól, az volt, ahogyan rám nézett. Soha nem tetszettek a kék szemű férfiak, ráadásul nem is volt különösebben szép szeme, mégis, valami egészen leírhatatlan volt a pillantása, egy tekintet még sosem volt rám ilyen hatással. De nem lett belőle semmi, valószínűleg nem volt kölcsönös a vonzalom.

Igen. Az első és egyetlen kapcsolatom. Nem tetszett mint férfi. Amiért megváltozott minden, hogy barátok lettünk és megismertem. És minél több közös pont volt bennünk, én annál többet gondoltam rá. Végül már vágytam rá. Ő a legkedvesebb ember nekem a világon.