Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! A szüleitek nyomására képesek lennétek megszakítani a kapcsolatot egy fiúval?
Elég szr helyzetben vagyok. Néhány hónapja ismerem a lányt, még nem vagyunk kapcsolatban, de nagyon bejövünk egymásnak, és úgy érzem hogy kölcsönösen szeretjük egymást. A szüleink ismerik egymást, már régebbről, mi ő általuk ismertük meg egymást. Viszont nagyon összevesztek, és a lány anyukája, kicsit úgy érzem terrorban tartja a gyerekeit, és félek hogy keresztbe fog tenni, hogy ne találkozhassunk. Vagy lebeszéli a lányát rólam.
Lányok, ti ebben az esetben mit tennétek?
Elmúlt 18 éves a lány is!
Most erre mit lehet írni,én például nem hallgattam a szüleimre, jól meg is jártam. Ha előre tudom, nyilván nem járom a magam útját, de ki tudja ezt fiatalon.
A szerelem nem győz le minden akadályt, sőt újabbakat tornyosít a párok elé általában, aztán, hogy kinek hogyan sikerül ezeket megugrani.
Viszont, mindenkinek joga van a hibáit elkövetni.
A szüleink és a gyerekeink is mentek-mennek a saját fejük után, ez már csak ilyen.
Én nem szoktam soha egy ember véleményére hagyatkozni, illetve azért anyámnak van szeme két házasság után azon, hogy ki a tróger, szóval mondhatni ha vaalakit ő nem szeret, azzal tényleg gáz van, de az, hogy velem mi van, nem fog a te kapcsolatodon segíteni.
23n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!