Lehet, hogy tévedek. Majd kijavítanak a szakértők, de az idősebb 45 feletti korosztály miért van elzárkózva a szerelem előtt?

A 45 ev felettiek mar tudjak,hogy a szerelem egy fszsag.

Nem naivak mar.

A tapasztalatok miatt kevésbé álmodozó az ember, nem tud már úgy bezsongani, mint fiatal korban, amikor idealizálja a másikat. Csalódott,tudja, hogy minden változik, ami ma fontos, holnap nyűg lesz. A belső értékek válnak fontosabbá, és a kiszámíthatóság az külcsíny és az izgalom helyett. Ezt hívhatod aminek akarod, de a prioritások átértékelődnek mindenképp.

Idősebb korosztályban is van egy réteg amely kétségbeesetten keresi a szerelmet folyamatosan, ilyenkor keveredik a bizonyítási vágy (hogy ő még mindig jó nő/jó pasi) azzal az érzéssel, hogy lemarad valamiről, ezért mindig magára próbálja vonni a másik nem figyelmét. A többség szerintem viszont elfogadta a a dolgokat úgy ahogy vannak, levonta a konzekvenciát.

Fiatalon tombolnak benned a hormonok, végletes érzelmeket élsz meg, kevésbé vagy kiegyensúlyozott. Természetes, hogy ilyenkor fogékonyabb vagy a szerelemre.

Ezen kívül 45 év felett a legtöbb embernek házastársa és gyereke van. Szereti a házastársát, de 10-20 év házasság után nem ugyanazt érzi iránta, mint amikor a kapcsolatuk kezdődött. És mivel gyerekek is vannak, nem is koncentrálhat kizárólag a párjára. A legtöbb családban sok éven át jóval többet foglalkoznak a szülők a gyerekeikkel, mint egymással. Kicsi korban a gyerek eleve nagyon igényli a vele való foglalkozást. Később meg a vele kapcsolatos történések miatt fontos, hogy foglalkozzanak vele a szülők: iskolai jó vagy rossz jegy, baráti kapcsolatok vagy kiközösítettség, továbbtanulás, pályaválasztás, önállósodási törekvések, haveri körhöz való kapcsolódás, szerelem, annak testi vonzatával együtt... Szóval mindig van megoldandó, megbeszélendő kérdés. És ebben az időben ér szakmailag csúcsra az ember a pályáján, felelős beosztásban van, vagy vállalkozása felvirágzik, és ez is több munkát igényel, mintha még csak a huszadik senki lenne a cégnél.

Vannak viszont, akik ennyi idős korukban elválnak, ők pl. simán megélhetik az általad írt módon a szerelmet egy másik, hasonló korú partnerrel. Amiből persze nem következik, hogy abból a szerelemből boldog kapcsolat is lesz.

Szóval még csak a helyzetértékelésed sem pontos.

Nem vagyok elzárkózva előle. Nem vagyok begyepesedve, imádom a szerelemet!

45N

7-re:

Ja, értem.

Nyilván sokszor csalódtak már és megkeseredtek egy kicsit. Persze nem mindenki, de ez elég gyakori. Ha egyedül nevelték fel 1-2 gyereküket, akkor az ezzel járó küzdelem (mert gyereket egyedül fölnevelni elég küzdelmes) szintén sokat kivehetett belőlük.

Ez az, amit a 16-20 éves boldog szerelmesek még nem csináltak végig - pont ezért tudnak olyan felhőtlenül boldogok és szerelmesek lenni.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ugyanilyen korú és élethelyzetű (elvált) férfiak között legalább ennyi megkeseredett és bizalmatlan embert találnál, ebben biztos vagyok.

Írtad, max. kalandokba mennek bele. Igen, félnek az elköteleződéstől, nyilván azért, mert egyszer már csúnyán megégették magukat benne, hisz elváltak. Ahogy egy elvált férfiismerősöm mondta egyszer: "Hidd el, senki nem úgy köt házasságot, hogy egyszer majd el fog válni." Szóval a válás mindenképpen komoly csalódás, törés az ember életében. Hogy nem bír együtt élni valakivel, akivel valaha tényleg élethossziglan közös jövőt tervezett.