Dobtátok már el egy szép szerelem lehetőségét azért, mert úgy éreztétek, túl kevesek vagytok a másikhoz? Megbántátok később?

Én általában ha valaki tetszik kerülöm, elutasító vagyok vele stb. Utána meg sírok mert mással van.

Nincs elég önbizalmam, "úgyse lennék elég" érzés van olyankor, félek hogy megint csalódás lesz. Nem tudom hogy hogy lehet ebből kilábalni.

Igen, de nem csak emiatt nem lett semmi.

Tinédzser korom óta ismertem, tudtam, mennyire szerelmes egy lányba, láttam, hogy évekre (életre) megtört, amikor a lány szakított vele. Aztán a lány ki is lépett a körünkből, én meg kezdtem kilépni a tinédzserkorból. 19 éves voltam, amikor felfigyelt rám. Tudtam, hogy annak a lánynak a szépségéhez én soha fel se érhetek, ezért nagyon vegyes érzésekkel fogadtam a közeledését. És mivel bizonytalan volt, hol fülig szerelmesnek tűnt (elpirult, dadogott, zavarba jött, stb...), hol érezhetően meggondolta magát és hónapokra levegőnek nézett, bennem csak erősödött az az érzés, hogy csak ló lennék a szamár helyett. Plusz rásegített, hogy kiderült másokon keresztül, hogy utálja a kutyákat és a sajátjukba bele is rúgott. Igazából ez volt az a végső ok, ami miatt örökre elzárkóztam tőle. Az, hogy csak szamár lennék a ló helyett, az az érzés mindig elhalványult, valahányszor bénázva közeledni kezdett. De aztán tudom, ha összejöttünk volna, mindig kísértett volna annak a lánynak a képe. Még egyszer közeledett felém, azután, hogy egy nagyobb társaságban karácsonyi ajándékozáskor épp az én nevemet húzta ki. Azt egy kicsit én is égi jelnek éreztem. De aztán lehiggasztottam magam, meggyőztem arról, hogy ez a fiú csak szórakozik velem és soha többé nem engedtem közel. Fél év múlva volt egy utolsó közeledési kísérlete, akkor úgy néztem rá, mint egy gyilkosra, hátat fordítottam neki és el is húzta a csíkot. Ha akkor az egyszer odalépett volna hozzám és maga felé fordít, láthatta volna, hogy bőgök. Mai napig visszaálmodom azt, hogy nem néz rám. Egyszerűen kerültök egymás tekintetét. Rettegtem ránézni. Soha nem mondtunk ki semmit. Olyan óvatos lépések voltak ezek, amikre mindenki azt mondta, akinek elmeséltem, hogy képzelődtem. Pedig megszerezte a telefonszámomat is egy mondvacsinált indokkal. Akkor is tudtam, de utólag is tudom, hogy jól éreztem, de azt is tudom, hogy tényleg csak szamár lettem volna a ló helyett. Később, amikor nővé értem én is, majdnem olyan szép lettem, mint az a lány. Hasonló típusok voltunk. Sokáig nem akartam elhinni, mert ezt mondták mások is. Most már tudom, hogy az esete voltam, de akkor se lettem volna más, mint egy pótlék.

Nagyon megrázott az, amikor feleségül vett valakit, akibe sose volt szerelmes. Én azt szerettem volna, hogy boldog legyen. És persze vágytam utána. Azt gondoltam, hiszen annál a lánynál, akit feleségül vett, én százszor szebb vagyok. De aztán nem irigyeltem többé azt a lányt, nem lettem volna a helyében egy percig sem.

Közel 10 évig nem tudtam szerelmes lenni másba.

Aztán 20 év múlva éltem át hasonló szerelmet, ahol szintén azt éreztem, hogy nem létezik, hogy egy ilyen férfinek én kellek. Amúgy a megérzésem be is jött, mert valóban nem kellettem másra, csak szexre. De azt megtanultam, hogy az esélyt meg kell adni, különben az ember soha nem tudja lezárni.