Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan szakított velem a barátnőm?
3 éve járunk és most költöztünk volna össze. Eddig jó állásom volt, de rájöttem, hogy szeretnék még egy diplomát. A szak, amit szeretnék, az csak nappali képzésen indul, így emellett csak részmunkákat tudnék vállalni. A barátnőm először még azt mondta elfogadja. Aztán mondtam neki, hogy pár évig nagyon szegényesen fogunk élni emiatt, amin hisztizett, hogy ő nem akar szegény lenni és már komolyan össze tudtunk volna költözni, mert eddig jó munkám volt, de így éppen csak kitelik a lakbér fele meg a rezsi meg a kaja. Nem érti meg hogy miért akarok másik diplomát, szerinte a mostani végzettségem hasznos, az új választásom meg büfészak, ami meg sztem nem igaz. Nem szeretem a mostani állásomat, hiába van benne jövő, így minden nap szenvedés.
27f és 24l
Eleve ne pènzeljen màr egy nő,azèrt vagyunk fèrfiak uraim.
Igaza van 11-esnek.
Fèrfi a csalàdfő,èrtem?
Mi lesz a kövi majd a nő dugja meg a fèrfit?
Pénz egy eszköz pontosan azért alap dolog,nélküle
1. Nincsen megfelelő ètel mert a minősèg pènz
2. Lakhatàs sincs
3. Nincsenek èlmènyek,szürke befàsult ismètlődő napok amik felzabàljàk az egèsz kapcsolatot.
4. Ruha sincs
Aki szerint a pènz csak eszköz az menjen be a boltba ès mondja meg,hogy a penz csak eszköz ès vasàroljon be nèlküle.
#17
Te kicsit kevered a szezont a fazonnal. Van átmenet a "férfi eltartja a nőt" és a "nő eltartja a férfit" állapotok között. Mondjuk az, ha közösen tartják el magukat, és senki nem mereszti a fenekét, csak mert kapuzárási pánikja van, és neki éppen nem is annyira tetszik már az, amivel addig foglalkozott.
Miért kéne BÁRKINEK eltartania egy másik munkaképes, egészséges felnőtt embert? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!