Ezek után hogyan lépjek túl rajta?

Elég hosszú lesz, de kérlek olvasd el és dobj meg egy jó tanáccsal. Az exbarátnőmmel közel 5 hónapja szakítottunk, 2 év után. Tudom semmi extra, ez nem olyan hosszú idő sokak számára, viszont nagyon sok dolog történt. Mikor megismerkedtünk én külföldön éltem, szerencsét próbáltam, kevés sikerrel. Annyira beleszerettünk egymásba hogy úgy döntöttem, hazaköltözöm, hogy egy városban éljek a barátnőmmel. Neki sajnos nagyon rossz körülményei voltak otthon, a mostoha apja nem engedte sehova, ezért szinte semmi társasági életünk nem volt, közösen csupán csak akkor lehettünk együtt ha elszökött otthonról, illetve ha a mostoha apja nem volt otthon, ezáltal a barátaimmal is megromlott a kapcsolatom, mivel nem tudtunk velük egy társaságban szórakozni. Ez nagyjából tartott egy évig, aztán az én segitségemmel illetve ismeretségemmel sikerült egy nagyon jó illetve nagyon olcsó albérletet szerezni neki illetve az anyjának. A mostoha apja viselkedése miatt nagyon sokat szenvedett én pedig mindig mellette voltam és vígasztaltam, rengeteget gondolt öngyilkosságra viszont mindig sikerült visszatartanom tőle. Miután átköltöztek sokkal közvetlenebb lett a kapcsolatunk, de sajnos rengeteget veszekedtunk, főleg azért mert ő nem akart konfrontálódni az én társaságommal. Aztán télen szakítottunk, mert azt hazudta, hogy valaki mással csókolózott, közben pedig csak nem akarta azt kimondani hogy vége. Aztán újra össze akart jönni velem, viszont én nagyon haragudtam rá a későbbiekben hetekig összejártunk szexelni. Néhány hétig nem beszéltünk és eztán bejelentette, hogy új barátja van és többé nem akar velem beszélni. Néha még most is összefutunk, de már nincs semmi köztünk, ő már nem szeret. Viszont nekem annyira nehéz túl jutni ezen a dolgon, mivel én mindent beleadtam ebbe a kapcsolatba, és mikor az én családi helyzetem romlik meg, nekem nincs ki segítsen és vígasztaljon. Nem igazságtalan ez egy picit? Ő éli világát, mert én mindenemet odaadtam, hogy jobb legyen neki.