Mit tegyek, hogy végre békén hagyjon és ne zaklasson, hanem hagyjon élni?

Szakított velem a barátom egy éves együttlét után, 1 hónapig megviselt, de újraépültem, felkeresett, hogy mindent megbánt, csak velem akar lenni, és hogy tudja meg érzi h sose hagyna el, adtam neki még egy esélyt, de vállaltam a kockázatot. Meg is történt max 5 hónapig bírtuk együtt, ugyanis én szerettem, de ő miután megszerzett az egész kapcsolatot elhanyagolta, engem is. Emellett érzelmileg manipulált, mert amikor rákérdeztem, hogy most mit érez, és hogy szerinte is összeomlóban van-e a kapcsolatunk, akkor terelt és persze lebolondozott, hogy hogy vagyok képes ilyeneket feltételezni. Szakítani akartam, de ő mondta ki előbb, hogy legyen vége. Egyik napról a másikra. Nem különösebben érintett már meg, megkönnyebbültem, éreztem hogy rám sokkal jobb vár, mint vele. De mégis arra sem volt hajlandó, hogy ezt élőben intézzük el, felhívtam telefonon, de még úgyis túldramatizáltam szerinte. Nagyon nagyon mérges lettem, de persze valahol még mindig szerettem, mert megbeszéltük, hogy többé nem keressük egymást. Úgyhogy volt max 1-2 átsírt éjszakám, de utána abszolút jól éreztem magam, minden csak egy teher volt vele a végidőkben.

A lényeg most kezdődik. Örültem, hogy megszabadultam ettől az embertől, elkezdtem fejlődni, a barátaimhoz visszatérni, és akkor ramírt. Még egy utolsót belém rúgott félrészegen, holott megbeszéltük, hogy nem fog keresni, lealacsonyított, h túl buta voltam hozzá, meg amúgyis. Nagyon megbántott, kértem hogy hagyja abba mert letiltom, de főleg az bántott meg,hogy minden eszközzel megpróbálkozott h szarul legyek. Másnap amikor kijózanodott megbeszéltük, ha tényleg azt érzi hogy keresnie kell, vagy rámírna, akkor igyon meg egy pohár vizet vagy akármi, csak ne tegye meg és legyen önkontrollja. Mondta, hogy oké. Szerencsére nem is írt, örültem, hogy soha többé nem kell ezzel az emberrel beszélnem, elraktároztam a szép emlékeket, elfogadtam, hogy vége, és én már tudom mit akarok az életben, és milyen partnert, továbbléptem. Erre még egy hét sem telt, emailen írt, mert tudta hogy letiltom. Elképesztő, próbálta magát védeni, hogy nem akar bántani ezzel a levéllel, de elmondja, hogy sajnálja hogy használt engem, és nem szólt és hogy ő mindvégig nagyon értékelt, és nagyon szeret is, de külön utakon kell járnunk, stb felesleges duma. Olyan mérges lettem, hogy nem hittem el, hogy megint felkeresett. Már zaklatásnak élem meg, vissza sem írtam neki, de tudom, hogy ez is egy játszma volt a részéről, hogy engem felzaklasson és ő nyugodtan menjen aludni azzal a tudattal, hogy neki tiszta a lelkiismerete, mert elnézést kért mindazért a kegyetlenségért, amit tett,

Megírnám neki, hogy nem, attól még hogy leírsz egy szentimentális kisregényt, nem leszel kevésbé bűnös! De nem akarom megírni, ignorálni akarom, azt akarom, hogy hagyjon békén!!! Hányszor kell még ezt elmondani? Megakadályozza a fejlődésemet, a gyógyulásomat, és már nem bírom. Idegösszeroppanást kaptam, hogy ennyire impulzív és nem hagy békén. Az én hibám, hogy másodjára is visszamentem hozzá, tudom, de akkor is egy szánalmas ember.

Nem hiszem el, hogy zaklat. Ki tudja még hányszor fog írni? De ha nem is ír, akkor is megutáltam, és én közönyt éreztem iránta, ami jó, mert így legalább megmaradtak a szép emlékek, és normálisan el tudtunk válni. Most meg ha itt lenne akár megütném az utálattól.

Nagyon kivagyok, félek, hogy megint megtalálja a módját annak, hogy keressen, hiába letiltom minden platformon, ráadásul egy egyetemre járunk, közös szakra, csak ő 2 évvel feljebb.

Hogyan lehet ezt elviselni? Úgy érzem összeomlottam, és ez volt a célja, hogy nehogymár felépüljek, igenis kínozzon még ameddig tud meg bír.

Nektek mi a véleményetek? Volt már hasonló tapasztalatok?

23/L