Hogyan közeledjek hozzá, miután elhagytam?

Mikor 18 voltam és a barátom 19, velünk is ez volt.

Szenvedélyesen szerettük egymást, de sokat veszekedtünk. Aztán neki jött az egyetem, és nem akart lemaradni. Teljesen megértettem, de gyötrelmes időszak következett. Egy darabot a szívemből magával rántott, kitépte. Kapálóztam, hogy a víz fölött maradjak, de nagyon nehéz volt. Sokat nyeltem, sokat merültem. A szakítástól számítva egyszer beszéltünk, mert műtötték, de utána nem. Nem kerestem, ő sem engem. Neki lett valaki, nekem is. Gyötrelmes 3 hónap jött, buliztam mint egy eszelős, kerestem a helyemet a világban, vártam valamire, de csak nem jött. 7 hónapba telt összeszednem magamat egy olyan nővé, aki már emelt fővel járhat és tisztában van a képességeivel.

Ezt mintha megérezte volna, és felkeresett, hogy megijedt, de hiányzom neki és hogy mennyire szeret és én voltam a nagyon nagy ő.

Jól megszívattam, tepert mint állat, és 3 hónap kergetőzés után beadtam a derekam. 5,5 évig voltunk utána együtt. Az utolsó egy év neki nagyon sikeres volt, nekem nem. Felemésztettek minket a hétköznapok, veszekedtünk, majd elhallgattunk. Már nem volt mit beszélni, tele voltunk sérelmekkel, bánattal, és le nem rendezett harcokkal. Ő nem beszélt, én pedig már nem akartam. Belefáradtam.

Békében váltunk el. Nem vagyok nyugodt ettől függetlenül. Talán ő volt a másik felem, nem tudom.

Azt tudom, hogy amíg élek szeretni fogom. Örökké.

Az a baj, hogy mi ekkor gyerekek voltunk, az első szakításnál. Most viszont már az ego jobban dominál felnőttként.

Én azt javaslom, hogy írd meg neki egy hosszú levélben, hogy miért érzed azt amit érzel, mi hiányzik belőle, készülj fel, hogy lesz egy csomó kérdése, hogy mit miért tettél és persze készülj fel arra is, hogy esetleg elutasít. Ha nagy szerelem, akkor nem szabad elengedni, de ha nem vagy biztos benne, akkor ne kavard fel az állóvizet.

Kívánom, hogy találd meg a boldogságod, és ő is!