Várnátok a helyemben rá?

Volt párom mindig is szeretett egyedül lenni. Nincsen sok barátja és nem is jár el sehova sem. 23 évesek vagyunk. Otthon van a családdal, kocsit babrálja és lolozik. Édesanyjával és a húgával él, apukájuk sosem volt velük. Ennyi röviden róla.

Aminap szakított velem, mondván, hogy nagyon sokat hisztizek, kell nekem egy kis idő, hogy túl legyek a hangulatingadozásomon. Most kimegy Kínába 1-2 hónapra dolgozni, utána ha hazajön, akkor lehet, hogy érdeklődni fog felőlem,s lehet újra kezdjük. Én itt éreztem azt, hogy talonba rakott, ha nem lesz jobb, jó leszek majd én is.

A "hisztik" ezek voltak: 1. nekem nagyon kevés volt a heti 1 találkozó, szerettem volna vele többet lenni. De mivel ő ahhoz van szokva, h egyedül van, előttem lévő párjával 2 heti egyszer találkoztak, mert máshol tanult, így velem is elegendőnek tartotta a heti 1 találkozót, nekem kellett kikönyörögni, h ugyan aludjon már nálam. Illetve édesanyja szerint elég az elején még ez. Elvileg szeretett engem az anyukája, mindig hozott nekem valamit a boltból, gondolt rám, mindig hívott, h menjek, akkor mindig nagyokat főzött.

2. "hiszti" az volt, hogy az ex barátnője nagyon próbálkozik nála(18 éves), amit ő nem vett észre, s ha a csaj ráír, akkor beszélnek, mert nem akar bunkó lenni. Nekem itt az esett rosszul, hogy nem vette észre, hogy a lány szét akar minket szedni (a legelején konkrétan áthívta magához egy kalandra, pedig tudta a csajszi, h együtt voltunk) ő meg persze ezzel, h válaszol, adja alá a lovat. Volt párom ekkor azt mondta, hogy semmi pénzért nem cserélné le a kapcsolatunkat az exére, még ha nem lennénk együtt, akkor sem. Én megkértem, hogy ne beszéljenek, persze itt is én jöttem ki belőle rosszul.

3. "hisztim" az volt, hogy most a hosszú hétvégére elterveztük, hogy elmegyünk Romániába az én szüleimmel és vele. Pénteken reggel 4kor indultunk, ő csütörtök délután 6kor közölte, hogy mégsem jön, mert fáradt ahhoz, hogy a hegyekbe túrázzon. Majd amint megtudtam, szombaton azért elment futóversenyre.Tény, hogy sokat dolgozik, ami kimerítő, de másra nem volt fáradt? Miért nem mondta meg akkor hamarabb, hogy nincs kedve? Ez nem csak nekem, hanem a szüleimnek is rosszul esett, mert nagyon készültünk.

Azt említette párszor, hogy ezekkel a "hisztikkel" csak távolabb lököm magamtól, de ha egyszer valami bánt, csak meg mondom... És én ezeket nem tartottam hisztinek, szimplán elmondtam a véleményemet, majd oda jutottunk ki, hogy mindig én kértem bocsánatot, de változni semmi nem változott.

Ezek után mondta ki, hogy vége, mert ő unja ezeket a "hisztiket", amik egyébként ha rajtam múltak volna, egyik sem történt volna meg, ha egy picit is hajlott volna a dolgok megoldására, akkor minden jó lett volna.

Ezen kívül nagyon passzoltunk egymáshoz, meg volt a közös jövőtervünk, már a családalapításról beszéltünk, minden nagyon klappolt.

Az utolsó 2 hétben elkezdett többe járni hozzám, mondván, hogy a kínai út nehéz lesz kettőnk számára, sokat akar előtte velem lenni. Majd végül elszólta magát, hogy az édesanyja megkérdezte tőle, h miért nem érdeklődik felőlem többet?

Ekkor jöttem rá arra, hogy anyuci nagyon befolyásolja, még ha csak tudat alatt is..

Egyszer volt még olyan, hogy mamáméknál disznóvágás volt, s adni akartunk neki ott készült kaját, de nem fogadta el, mert az anyukája azt mondta, hogy nem tudnák mivel viszonozni. Egyáltalán nem azért adtuk, hogy viszonozzák, szimplán csak a jó szándék vezérelt. Gondoltam erre is, hogy ezért nem jött ki Romániába, mert az anyukája azt mondhatta neki, hogy ne menj fiam, mert nem tudnánk mivel viszonozni?!

Mindig nagyon őszinte volt, s most is tartja, h nincs más a képben, de neki nyugi kell, mert így is elég sok rosszat kap a melóról, otthonról, meg ugye elvileg tőlem. Közbe, ha ő is alkalmazkodna, vagy változtatott volna, nem lett volna semmi konfliktusunk.

Én mindent megtettem érte, ha átjött, főztem, mostam, takarítottam rá, mindig megleptem valamivel, jól éreztük egymással magunkat.Volt, hogy arra ébredtem, hogy csak néz rám, majd mondta, hogy szeret és megcsókolt. Nagyon sok szép emléket megéltünk közösen. Mikor együtt voltunk, soha nem éreztem, hogy ne szeretett volna.

Azt viszont sokszor éreztem, hogy minden más fontosabb volt mint én, ezért sem találkoztunk sűrűbben.

Félre ne értsétek, én is sokszor mentem át hozzájuk, csak hogy láthassam. De nálam az albiba minden adott, nagy ágy, jobban férünk, tudunk kettesben is lenni.

Mit gondoltok mi lehetett a szakítás hátterében valójában? komolyan gondolta, hogy lehet még valami köztünk, vagy csak azért mondta, hogy reményt adjon, s ne legyek annyira rosszul? Várjak még rá?

Nekem nagyon hiányzik és nagyon szeretem, azóta padlón vagyok. Szakdogát kéne írnom és van egy halom beadandóm, de egyszerűen nem tudok most semmit se tenni. Enni nem tudok, fogytam már 2 kilót (egyébként is nehezen hízok a betegségem miatt). Nagyon nem jött jól nekem ez a szakítás. Mit tegyek? Várjak? vagy próbáljak túllépni?