Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti várnátok, kitartanátok vagy hagynátok az egészet?
Ez nem 1-2 éves kapcsolat, nagyon szeszélyes volt de szerettük egymást elsők voltunk mindenben de ahogy lenni szokott az élet akadályokat gördített elénk amiket nem tudtunk kezelni. Ő elhagyott mással volt 1 évig én vártam rá és visszaszereztem mellette voltam mindenben, időt, energiát pénzt nem sajnálva de eljött az ideje, hogy komolyabbra fordítsuk a kapcsolatunkat megalapozzuk a jövőt ne egyik hónapról a másikra éljünk, ezért elvállaltam egy külföldi munkát közölte, hogy szakítani fog ha elmegyek de muszáj volt mennem. Mire hazajöttem akkor szembesültem vele, hogy már mással van nem tudtuk megbeszélni csak veszekedtünk amit neki hoztam idegességemben bedobtam a folyóba. Teljesen szétestem akkor több hónapig nem találtam az utat, nem tudtam elhinni, hogy megint megtette ezt velem, és láttam innen már nincs visszaút ez itt a vége lesz. Nem kerestem több hónapig majd most elhatároztam, hogy igen és beszéltünk is láttam, hogy örül de nem fog visszajönni volt több "randim" is közben de vagy nem működött vagy hagytam az egészet mert nem éreztem azt a bizonyost. Sok hibám van nekem is de akit szeretek azért tüzön vizen át, ő pedig nem várt meg, nem tartott ki nem támogatott más karjaiba ugrott pedig nem szerelmes, és nem tudom mit akarok egyszerre szeretem és gyűlölöm várjak rá vagy sem az a baj az idő nagyon gyorsan repül és az egymás nélkül töltött időt pótolni már sosem lehet majd, a találkozó sem volt jó ötlet mert feltépte a sebeket.
26f
Tényleg nem volt jó ötlet. Engedd el, gyászold meg, lépj tovább.
32/f
"Sok hibám van nekem is de akit szeretek azért tüzön vizen át, ő pedig nem várt meg, nem tartott ki nem támogatott más karjaiba ugrott"
Itt a válasz a kérdésedre. Már kétszer megtette veled. Mégis mire várnál, hogy harmadszor is megtegye? Lépj tovább! Abban igazad van, hogy az idő gyorsan repül, ne rá pazarold.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!