E mögött a viselkedés mögött van valami pszichológiai magyarázat? Melyikünk áll megfelelően a kialakult helyzethez? (Bővebben lent)

Pár hete szakítottam barátommal. Hosszú évek óta voltunk már együtt, de az utóbbi hónapokban úgy éreztem, mindketten a másiktól várjuk a problémáink megoldását és nem léptünk egyről a kettőre. Még mindig szerettem/szeretem őt, de úgy gondoltam, mindkettőnknek jobb lesz, ha most külön folytatjuk, az idő majd eldönti, hogy hiányzunk-e egymásnak, hajlandóak vagyunk-e változtatni, lesz-e még közös jövőnk. Rosszul fogadta nagyon, először ideges volt, nem akarta megbeszélni, tehát igazából csak én mondtam el a problémáimat neki. Ő még aznap leszedett minden közös képet a közösségi médiás oldalairól, és megosztott egy szakítással kapcsolatos zenét is FB-on, tehát abszolút nyilvánosan kezelte a dolgot, holott ez egyébként nem jellemző rá.

Pár hétig nem beszéltünk, majd ráírtam Messengeren, hogy nem lenne-e kedve találkozni, most hogy lenyugodtak a kedélyek, beszélgetni egy kicsit alaposabban elmondani egymásnak, mit érzünk, mert a szakításunk eléggé hektikus volt, nem éreztem, hogy ő mindent elmondott volna, amit gondol. Erre ő közölte velem, hogy egy ideig még "nem akar látni és nem akar beszélni sem velem, mert ő mindent helyre akart hozni, csak nem volt elég ideje, hogy bizonyítson. Most még össze kell hogy szedjük magunkat, majd ha utána úgy érezzük, hiányzik valami, keressük egymást."

Valamiért úgy érzem, bűntudatot akar kelteni bennem, ahelyett, hogy felnőtt módjára kezelné a helyzetet. Ez volt az igazi első, hosszú párkapcsolatom, ez a fajta viselkedés normális ilyenkor, és én akartam túl hamar oldani a feszültséget egy találkozóval, vagy ő az, aki nem megfelelően reagál a szituációra?

Válaszokat köszi előre is.