Van itt olyan, aki utólag bánta, hogy elengedett valakit?

Nem, nem bántam meg. elengedtem ő pedig elment, és nem is igazán akart maradni, egyszer mondta igazán, hogy nem, vagy nem akar.

A plátói (bár mind két oldalon meg volt az érzés) is számít kérdező?:D

Volt ilyen, egy ideig bántam, de csak azért, mert hiányzott a társasága, szakítás után nem igen beszéltünk. Viszont jobban belegondolva a jövőmet nem tudnám elképzelni vele. Tehát ebből a szempontból nem bánom. De attól még fel-fel ötlik bennem az, hogy hiányzik, mert egyáltalán nem beszélünk.

Nekem is volt, mert lezáratlannak éreztem bizonyos körülmények miatt, de ami a döntő volt: ahogy az előttem szóló írta: nem tudtam volna elképzelni vele a jövőmet. Lehet, hogy ő várta, hogy kapaszkodjak utána, ehelyett rábólintottam és soha többet nem kerestem. Viszont magamban ezt lerendezni nem volt egyszerű.

Nem volt. A szakításnak mindig megvan az oka. Volt egy nagy szerelmem, egy ideig bántam, hogy úgy alakultak a dolgok, (nagyrészt én tehettem róla), de aztán megismertem a férjem, és ő volt az igazi. Ha az előzővel maradok, nem jövök össze a férjemmel, teljesen másként alakult volna az életem. Lehet úgy is jó lett volna, ezt nem lehet tudni, de így meg tuti jó, ő az igazi 2. felem. Szóval mondhatni utólag beigazolódott, hogy őt el kellett engedni.

2-es akkor hogy volt plátói? :-D

8 Akkor nevezd annak:D De mondom, semmi fizikális dolog nem volt..