Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan tudtad, hogy itt a vége a kapcsolatodnak és szakítasz?
Nagyon konkrétumokat nem akarom mondani, de az, amikor már a nagyon sokadik alkalommal is bebizonyosodott, hogy ez így nem működik, és a problémák megbeszélésére, megoldására tett, már nem az első, nem a második, nem az ötödik, és nem a tizedik próbálkozásom is kudarcba fulladt, mert ő minimálisan sem volt ebben partner, és emiatt kb. hetente futottunk bele ugyanazon problémába... na, akkor volt az, hogy azt mondtam: vége.
Emellett a bizalommal és az őszinteséggel is voltak bajok.
Utólag azt bánom, hogy nem szakítottam előbb. Három évig voltunk együtt, az első év úgy, ahogy jó volt, a második már szenvedés, a harmadik szintén.
Az én esetem kicsit más...
6 évig voltunk együtt.
Tudtam nincs jövője a kapcsolatnak.
Kifogtam egy "gyerek természetű beteg embert".
Nehezen tudtam szabadulni tőle.
Mi vezetett rá?
Besokaltam. Utáltam vele lenni, nem érdekelt mi van vele, mit mond. Jobban szerettem inkább egyedül lenni.
És életem legjobb döntése volt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!