Szakítottatok már abból az indokból, hogy a párod számára nagyrészt minden fontosabb volt mint, hogy veletek legyen?

Persze!

Folyton lemondta a randikat a haverok miatt. Volt, hogy le is tagadta, hogy találkoztunk volna, pedig ő mondta, hogy aznap átjön. Hiába vártam, nem jött, majd amikor felhívtam, közölte, hogy ő a haverjánál van és már biztos nem jön, mert autót szerelnek. Ha találkoztunk is, mindig át kellett menni valami haverhoz, nehogy kettesben legyünk. Hol a haver barátnőjét tanítottam főzni, hol a másik haver házát építettük hétvégente ... stb. Így ment ez éveken át, míg aztán meguntam.

Igen, az első barátom ilyen típus volt, én meg sajnos sokáig tűrtem, nem akartam észrevenni a sok bunkóságot a rózsaszín ködtől. Mindig csak a munka, számítógép, én meg néha átmehettem hozzá, hogy főzzek neki, filmezés, aztán szex. Hiába kérleltem sokszor, hogy legalább menjünk el sétálni, az nem kerül semmibe, de még ahhoz sem volt kedve.

Aztán egyszer úgy alakult, hogy 2 hétig nem tudtunk találkozni. Először én hazamentem 1 hétre, utána meg ahogy visszajöttem, a szülei jöttek hozzá látogatóba 1 hétre, ő meg anyuciék előtt nem merte (vagy nem akarta) felvállalni, hogy van valakije (utólag belegondolva ez is írtó gáz), ezért egyáltalán nem is írt, taliról nem is álmodhattam. Ezután jött egy 3 napos hétvége, aminek nagyon örültem, mert azt hittem végre látjuk egymást és több időt tudunk eltölteni együtt. Haha, nagy lófszt. Szokás szerint én írtam, nyaggattam, hogy akkor mit tervez hétvégére. Megjöttek a rendelt új alkatrészek a számítógépébe, és azt fogja bütykölni. 3 napig. Én meg ekkor végre beláttam, hogy ennek az egésznek semmi értelme, legen inkább vége, akármennyire is fáj. Nem is tiltakozott, simán rávágta, hogy ok.

Én azt mondom, inkább legyél egyedül, mint egy pocsék kapcsolatban boldogtalanul.