Szakítanom kellene a barátommal?

Nagyon kétségbe vagyok esve. öt hónapja vagyunk együtt, nem vagyunk már gyerekek, ő 31, én 26 leszek. Eleinte még minden szép volt, mostanában viszont egyre inkább rájövök, hogy rengeteg dologban és az élet sok területén teljesen különbözünk. Az első és legfőbb probléma, hogy ő roppant extrovertált, én meg az ellentéte, egy nagyon introvertált személy vagyok. Ennek persze még nem kéne problémát okoznia, csakhogy ő képtelen kompromisszumot kötni és az igényeimet is figyelembe venni. Ennek következtében mindig én alkalmazkodom, és megyek vele szó szerint mindenhova, buliba, vacsorázni, inni a haverjaival, kirándulni, biciklitúrára...ami sokszor már nehezemre esik és szívesebben lennék mondjuk kicsit otthon vele, vagy sétálnék kettesben, illetve nem tehetek róla, de úgy működöm, hogy valamennyi énidő is kell ahhoz, hogy jól érezzem magam hosszú távon. Nagyon fáradtnak érzem már magam a folyamatos programok, jövés-menés miatt, és hiába mondom ezt neki, csak legyint, és elintézi azzal, hogy most van nyár, meg most vagyunk fiatalok. A másik: ő ebből kifolyólag világot akar látni, utazni, amennyit csak tud, és minden bizonnyal a jövőjét se itthon képzeli el. Én ehhez képest túlságosan ragaszkodom a családomhoz, a hazámhoz, nem tudnék külföldön élni, és ez a "bejárom a világot és majd lesz utána valami az életemmel" hozzáállás se nagyon tetszik. Aztán van még sok olyan téma, amiről eltér a vélekedésünk, például a munka jelentősége az ember életében, a szabadidő eltöltésének lehetőségei, a pénzügyek, a lakhatás, sőt, néha már a gyereknevelés kérdése is felmerült köztünk, és nem értettünk egyet ebben sem...Annyira tanácstalan és elkeseredett vagyok, mert egyre inkább úgy érzem, hogy nem ad, hanem inkább leépít ez a kapcsolat, nem érzem részéről a megbecsülést, a komolyságot, hisz nem fontos neki a véleményem, és mindig ellentmond, soha nem hagy igazat, bármiről is legyen szó. Igazából ő egy nagyon makacs és kitartó ember, ki is jelentette, hogy nem tud másokhoz alkalmazkodni. Viszont ez nekem már erőn felüli teljesítményt kezd jelenteni, hogy mindig neki adjak igazat, mert vitázni nem akarok állandóan vele, és hogy folyton én legyek az, aki enged...Úgy érzem, hosszú távon ez egyszerűen úgysem működne, és a napokban felmerült bennem, hogy sokszor jobb lenne már nélküle, mint vele... annyira nem passzolunk egymáshoz.Ti mit gondoltok ezek alapján? Van még esélyünk, vagy tényleg jobb lenne minél előbb befejezni ezt a kapcsolatot? Köszönöm a válaszokat!